Az ukránoknak a pénz sokkal hamarabb fog elfogyni, mint nekünk az olaj. Ezért miután megnyertük a választást, kénytelenek lesznek megindítani a Barátság vezetéket, és április 13-án este újra fog indulni a szállítás – mondta Szijjártó Péter szombaton Budapesten, a CPAC Hungary konferencián.

A rendezvényen megszervezett rendkívüli „kormányinfó” keretében a külgazdasági és külügyminiszter Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt válaszolt a közönség soraiból érkező kérdésekre.
„Ukrajna európai uniós tagsága nem a békét, hanem a háborút hozná el egész Európa számára. Ugyanis józan ésszel senki nem gondolhatja azt, hogy egy háborúban álló országot, hogyha felvesznek az Európai Unióba, akkor maga az ország bejön, a háborút meg kívül hagyja. Ez nem így lenne. Ukrajna európai uniós tagsága azt jelentené, hogy az egész európai kontinenst elárasztaná a háború lángja, ráadásul az Európai Unió tagországainak döntő többsége NATO-tagország is, és ha az EU fölvenne egy háborúban álló országot, az azt jelentené, hogy a NATO is gyorsan összeütközésbe kerülne Oroszországgal, az pedig a harmadik világháborút jelentené. Tehát ma az ukránok európai uniós tagsága nem a békét, hanem a háború eszkalációját jelentené, ezért egy békemegállapodásban semmi keresnivalója nincsen Ukrajna európai uniós tagságának” – mondta kérdésre válaszolva Szijjártó Péter.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott:
Csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy ebből viszont következik az a kérdés is, hogy akkor a mi politikai ellenfeleink, Tisza és a DK miért támogatja lelkesen Ukrajna uniós tagságát. Egyiküknél szavazás alapján lett a program része, másikuknál mindig is a program része volt, hiszen valóban ezzel a háború az Európai Unió részévé válna. És szerintem nagyon egyszerű választ lehet erre adni, mert semmilyen magyar nemzeti érdek nem szól emellett, de minden ezzel szemben áll.
„Ha a Török Áramlatot török területen támadás érné, az egy NATO-országot ért támadásnak tekinthető. Ám nem lehetnek illúzióink arról, hogy Ukrajna az európai energiabiztonságot kész bármikor kockára tenni, ezt megteszi akár hadi eszközökkel is” – fejtette ki Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a Barátság vezetéket januárban ért támadás ellenére Magyarország stratégiai kőolajkészletének csaknem 80 százaléka érintetlen, az üzemanyagkészleteknek pedig több mint 95 százaléka megvan.
Egy résztvevő azt kérdezte a miniszterektől, hogy miért van az, hogy amikor Magyarország a saját nemzeti érdekeit képviseli, azt Brüsszel rendre problémának tekinti, miközben más nagy tagállamok ugyanezt büntetlenül megtehetik.
Ennek az oka nagyon egyszerű: mi egy patrióta kormány vagyunk, és hogyha egy patrióta kormány képviseli a saját nemzeti érdekeit, akkor azt mindig büntetik, hogyha egy liberális kormány lép fel a saját országa vagy politikai ideológiája érdekében, azt pedig kitüntetik. Ez azért van, mert ma Brüsszelt egy liberális mainstream uralja, egy szélsőségesen liberális véleménydiktatúra, amely nem tűr el semmifajta más politikai irányvonalat – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: A brüsszeli öndefiníció az, hogy csak a szélsőséges brüsszeli liberális mainstream lehet sikeres. És hogyha egy patrióta kormány, egy patrióta irányvonal sikeres, mert mondjuk megvédi a nemzeti érdeket, akkor az a brüsszeli öndefiníciót veszélyezteti. Ezért Brüsszelben úgy tekintenek a patrióta kormányokra, mint a brüsszeli exkluzív sikerrel kapcsolatos cáfolat megnyilvánulására. Ezért minden egyes patrióta kormány által végrehajtott nemzeti érdeket képviselő döntést megpróbálnak kinyírni és velük együtt a patrióta kormányokat is. Tehát itt vagyunk, és itt is maradunk, nyerni fogunk, és világossá tesszük, hogy nem az számít, hogy Brüsszel mit akar, hanem hogy mit akarnak a magyar emberek.
Gulyás Gergely azt hangsúlyozta, hogy
„a világ legerősebb hatalma ma a béke pártján áll, mióta Trump-adminisztráció van az Egyesült Államokban, ez egy fontos tényező.”
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: aki ezzel ma szemben áll, az Európa. Gyakorlatilag ki nem mondva, minimális mértékben retorikáján változtatva időnként már elhangzik a béke, amit korábban el sem lehet mondani, de lényegében arra biztatja Ukrajna jelenlegi vezetését, hogy amíg lehet, küzdjön, ne állapodjon meg, ne keresse a békét, amíg lehet tartson ki, kerül, amibe kerül, beleértve az emberéleteket is.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
