Friedrich Merz német kancellár élesen bírálta, hogy a jelenlegi béketárgyalásokon az Egyesült Államok és Oroszország az Európai Unió megkerülésével tárgyal Ukrajna jövőjéről. A Bundestagban tartott beszédében a politikus követelte:
Washington biztosítson helyet az európai partnereknek is a tárgyalóasztalnál.
Merz elfogadhatatlannak nevezte, hogy a megbeszélések kizárólag Moszkva és Washington között folynak,
miközben abból nemcsak Ukrajnát, hanem az európai országokat is kihagyják.
A kancellár hangsúlyozta: Európa gazdasági és stratégiai súlya elegendő ahhoz, hogy részt vegyen a tárgyalásokon.
Szavai szerint Berlin nem hajlandó beérni a megfigyelő szerepével, amikor a kontinenst érintő biztonsági kérdésekről van szó. Emellett sürgette a 90 milliárd eurós, koordinált uniós hitelcsomag mielőbbi felszabadítását Ukrajna számára – ezt a csomagot jelenleg Orbán Viktor miniszterelnök vétója blokkolja.
A HÁROMOLDALÚ OROSZORSZÁG–UKRAJNA–USA FORMÁTUMÚ TÁRGYALÁSOK FEBRUÁRBAN GENFBEN KEZDŐDTEK, ÁM A KÖZEL-KELETI HELYZET KIÉLEZŐDÉSE MIATT AZÓTA SZÜNETELNEK.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője március 19-én erősítette meg, hogy a trilaterális egyeztetések „szünetben vannak” – ugyanakkor hozzátette: humanitárius kérdésekben, így a hadifogolycserék kapcsán továbbra is van kapcsolat az orosz és az ukrán fél között.
Az európai kiszorulás problémáját más uniós politikusok is felvetették. Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter korábban szintén amellett érvelt, hogy az európaiaknak helye van a tárgyalóasztalnál, hiszen a háború költségeinek egyre nagyobb részét ők viselik.
Az Európai Unión belül egyébként felmerült egy különmegbízotti pozíció létrehozása is, aki Kijev és az európai érdekeket képviselné a diplomáciai egyeztetéseken, írta a mandiner.hu.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
