Tragikus közlekedési baleset történt vasárnap éjjel Szlovákiában, a szenicei járásban, Jablonica község közelében. Az autó nagy sebességgel ütközött a fának, az öt utasból ketten meghaltak.
Két fiatal életét vesztette, további három személy pedig megsérült a vasárnap éjszakai autóbalesetben – olvasható a parameter.sk oldalon.
A rendelkezésre álló információk szerint egy 18 éves fiatal vezette a Volkswagen Passatot, amely feltehetően nagy sebességgel haladt, és egy balra ívelő kanyarban letért az útról, majd a fáknak csapódott. Az ütközést követően a jármű kigyulladt.
AZ AUTÓBAN A SOFŐR MELLETT NÉGY FIATAL UTAZOTT: KÉT 16 ÉVES, EGY 17 ÉVES ÉS EGY 22 ÉVES SZEMÉLY, KÖZTÜK HÁROM LÁNY. A BALESET KÖVETKEZTÉBEN EGY 16 ÉVES LÁNY ÉS EGY 22 ÉVES FÉRFI A HELYSZÍNEN ÉLETÉT VESZTETTE.
A további sérülteket a mentők kórházba szállították. A sofőrnél elvégzett alkoholszondás vizsgálat és az előzetes drogteszt egyaránt negatív eredményt mutatott.
A rendőrség felszólította a fiatal, valamint a kevésbé rutinos sofőröket, hogy ne kockáztassanak a volán mögött, és óvatosan vezessenek.
Az ügyben halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.
