A Nyugati Fény információi szerint a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a DK több jelöltjét is érte inzultus a Tisza Párt támogatói, sőt sokszor kifejezetten jelöltjei részéről.

Sorra lépnek vissza a Tisza Párt által óellenzékinek nevezett jelöltek a választáson való részvételtől, aki mégis kitart szándéka mellett, azt vesztegetéssel vagy fenyegetéssel próbálják rávenni a visszalépésre a tiszások a hírportál szerint, több forrás alapján.
A Tisza Párt már az egyéni választókerületi induláshoz szükséges aláírások összegyűjtése után „támadta” a DK és a Kutyapárt jelöltjeit. Az MKKP 78 választókerületben gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat, azonban 39 jelöltjük nyilvántartásba vételét megtámadták, több helyen a választókerületben induló tiszás jelölt tett bejelentést riválisa ellen.
A DK egyik fiatal jelöltje elmondása szerint a Tisza Párt azzal kereste meg, hogy a visszalépésért cserébe a kormányváltás után zsíros állásra számíthatna.
Azt nem mondták, pontosan milyen pozícióról lenne szó, de érzékeltették, hogy van egy rendszer a Tisza Pártnál, ami arra szolgál, hogy – amint fogalmaztak – mindenkit megfelelően kompenzáljanak, aki valamilyen áldozatot hoz a rendszerváltásért
– számolt be a DK-s politikus, majd hozzátette, hogy ezután arra is utalt az illető, hogy „nem csak jól, de rosszul is lehet járni”, ha rosszul dönt.
A párt egy másik jelöltjét, aki egyben vállalkozó is, megfenyegették, hogy „később elfogyhatnak a megrendelései, ha nem Magyar Péter pártjának kedvező döntést hoz” – közölte a hírlap.
Egy MKKP-s forrás szerint a párt listavezetőjét, Nagy Dávidot is rendszeresen érik verbális támadások, Magyar Péter követői azzal is vádolják, hogy a Fidesz fizetett ügynöke. A forrás szerint Nagy Dávidot ennél is jobban zavarja, hogy “passzivistáit” is folyamatos inzultusok érik online és a fizikai térben is.
Egy kutyapártos képviselőjelölt elmondása szerint napi szinten fenyegetik azzal a céllal, hogy lépjen vissza a tiszás induló javára. „Fizikai atrocitás még nem ért, de nem tudhatom, hogy az anyázás mikor csap át tényleges erőszakba ” – fejtette ki az MKKP jelöltje, aki leginkább gyerekeit félti.
Mészáros Dávidot is megfenyegették
A Jász-Nagykun-szolnok vármegye 1. számú választókerületében induló DK-s Mészáros Dávid közösségi oldalán vállalta, hogy bemutassa a „szeretetország” egyre fokozódó nyomásgyakorlását. A posztjában szereplő üzenetek egyike így hangzott:
Mindannyiótok nevét megjegyezzük, akik most nem lépnek vissza. A kormányváltás után, nemcsak politikusok nem lesztek ebben az országban, de munkát sem fogtok kapni. Se ti, sem a családjaitok. Nem lesz szükség rátok ebben az országban. Lépj vissza; ha nem vagy magad es a családod ellensége!

Egy másik üzenet felszólította a DK-s jelöltet, hogy lépjen vissza, hogy a Tisza kétharmaddal nyerhessen.
Korábban számos DK-s és MKKP-s jelölt visszalépett már, valaki vélhetően zsarolás következtében, ezért Dobrev Klára nyílt levélben zsarolással vádolta a Tisza Pártot. A Kutyapárt április 2-áig három körzetben is visszalépett a kormányváltás érdekében. Magyar Péter szerint "őket nem a pénztárcájuk, hanem a szívük késztette erre a döntésre". Visszalépett többek között Tordai Bence és Kunhalmi Ágnes is.
