„Próbálják átkeretezni a látogatást, amennyiben hazamegy Vance és nem kért katonákat, akkor majd Magyar Péter közli, hogy ő akadályozta meg a katonák küldését” – mondta Bayer Zsolt az amerikai alelnök magyarországi látogatása kapcsán az Igazság órája keddi adásában arra reagálva, hogy Magyar Péter szerint azért jön Vance, hogy katonákat kérjen az iráni háborúhoz, szemlézte az Origo.
A szerbiai szabotázsakcióval kapcsolatban, a megjelent balos cikkekre reagálva Bayer elmondta:
Már 2022-ben, amikor felrobbantották az Északi Áramlatot az ukránok, a balos sajtóban évekig írták, hogy az oroszok robbantottak. Ugyanez folyik ma.
Magyar Péter Védelmi Tanács-részvétel iránti vágyáról szólva elmondta,
Magyar Péter egy pszichopata, azt hiszi, hogy két csíkhúzás között beül a Védelmi Tanács ülésére és aztán jól megbeszéli majd Panyi Szabolccsal.”
Annak kapcsán, hogy Magyar Péter arról írt, hetekkel ezelőtt kapott jelzéseket az általa „hamis zászlós műveletnek” nevezett a Török Áramlat elleni támadásról, Bayer feltette a kérdést, „ha tudott róla, miért nem mondta?”. Ha szólt volna, nem kockáztatta volna 9,5 millió ember gázellátását – tette hozzá Németh Balázs.
Bayer arról, hogy Magyar Péter bejelentkezett miniszterelnöknek, elmondta:
El tudod képzelni, hogy ez az alak a hazád miniszterelnöke, volt itt már pár fura alak, de azért drogos pszichopata, az kevés volt.”
Hozzátették, nem kivételes európai szinten az eset, hiszen az európai vezetők között lehet találni hasonló alakokat.
Magyar Péter propagandafilmjével kapcsolatban a műsorban elhangzott, egy nárcisztikus ember öntömjénezése látható, amellyel kapcsolatban Bayer megjegyezte:
Ez nem más, minthogy „a slim fit gatyás csávó, aki szárazon szereti, nézi magát.”
Mindeközben az európai parlamenti munkájára pedig annyit sem ad, hogy bejárjon, Magyar Péter a legtöbbet hiányzó EP-képviselő, az ülések alig 2 százalékán vesz részt.
Április 12-én a „feszkó” lesz, hangzott el a műsorban, ugyanis a balos média és ellenzék folyamatosan arról beszél még mindig, hogy bukik a jelenlegi hatalom.
Az ellenzék egy jól megfogalmazható tervet hajt végre annak érdekében, hogy polgárháború legyen a választásokat követően, ha kikaptak,
mondta Bayer, az egyik narratíva az, hogy itt nem nyerhet más, valamint csalás lesz, „tuti, hogy csalni fog a Fidesz”, annak ellenére, hogy még Magyar Péter is azt hangoztatta, hogy lehetetlen.
A választások tétje sokkal fontosabb, mint egy egyszerű szavazás, Bayer Zsolt szerint
Ha Európának van jövője, akkor az Közép-Kelet Európában van, el kell döntenünk, a széthulló Nyugatot választjuk, vagy sem, hogy
ha Európát és hazánkat meg akarjuk menteni, akkor meg kell maradnunk a normalitás talaján, az pedig a Fidesz-KDNP."
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
