Rákay Philip, a nagygyűlés konferansziéja arról beszélt, hogy a nap két fő szónoka „két nagyszerű, intelligens és bátor ember”, majd kiemelte: közös bennük, hogy ismerik és szeretik az embereket, akiket képviselnek, hiszen maguk is közülük valók.
Hozzátette, mindketten komoly küldetést teljesítenek, „egészen magasra tartva viszik az egyetemes értékek és a normalitás zászlaját”, és egyikük sem alkuszik meg, amikor a haza érdekeiről van szó. Ezt követően a jelenlévőkhöz fordulva arra kérte a vendégeket, hogy hallgassák meg „két nagyszerű nemzet két csodálatos himnuszát”.
Rákay Philip beharangozójában arról beszélt, hogy a rendezvény házigazdája egy közel negyven éve aktív politikus, aki már a nyolcvanas évek második felében, még a vasfüggöny lebontása előtt egy szabad, szuverén, szovjet befolyástól mentes Magyarországról álmodott, és sokat tett azért, hogy 1990-ben bekövetkezzen a rendszerváltás.
Hozzátette, hogy azóta összesen öt ciklust, húsz évet töltött a miniszterelnöki székben, és „igazi patrióta”, akinek politikai küldetését, a globalista fősodorral szembemenő illiberális gondolkodását és bátor politikai elképzeléseit világszerte egyre többen tekintik követendő példának. Kiemelte, hogy az általa alapított Patrióták Európáért Szövetség befolyása folyamatosan erősödik.
Felidézte azt is, hogy
tíz évvel ezelőtt, 2016 nyarán az Európai Unió egyetlen miniszterelnökeként állt ki Donald Trump politikája mellett, és mára az amerikai elnök egyik legfontosabb szövetségesévé vált, aminek nyomán – fogalmazása szerint – az amerikai–magyar kapcsolatok „aranykorukat élik”.
Orbán Viktor beszéde elején köszöntötte az amerikai alelnököt, az amerikai vendégeket és az ünneplőket, hangsúlyozva, hogy „szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük az Amerikai Egyesült Államok alelnökét Magyarországon”.
Megköszönte, hogy elfogadták a meghívást, és kiemelte: „közösen ünnepelhetjük a magyar–amerikai barátság napját”. Hozzátette, örülnek és hálát adnak a gondviselésnek, hogy „egy ilyen nagy és erős rétisas lehet a barátunk”.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy
„jelentem, a sas leszállt Magyarországon”, majd hozzátette: „a magyarok ősi madara, a turul barátsággal fogadta őt”.
Kiemelte, hogy „ilyen közös nap nem volt még nemzeteink történelmében”, és hangsúlyozta: „nem egyszerűen egy diplomáciai eseményen vagyunk”, hanem „a két nemzet küzdelmeinek és reményeinek találkozását ünnepeljük”, valamint „a magyar–amerikai kapcsolatok aranykorát”. Hozzátette, hogy ennek az aranykorszaknak „a politikai és üzleti haszna nem ok, hanem következmény”.
A miniszterelnök szerint az amerikai–magyar barátság „valójában civilizációs és spirituális természetű”, és úgy fogalmazott: „ma két szabadságszerető nemzet találkozik”. Felidézte, hogy az Egyesült Államok „egy szabadságharcban született ország”, amely „egy globális birodalom ellen harcolt, hogy szabad lehessen”, majd hozzátette: „hatalmas országot építettek maguknak, nem kellett hozzá csak 250 év”.
Isten éltesse az Egyesült Államokat 250. születésnapján!
– mondta.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „ki szeretné jobban a szabadságot a magyaroknál?”, majd hangsúlyozta: „nincs még egy olyan nemzet Európában, amelyre több birodalom akarta rátenni a kezét, mint a magyarokra”. Hozzátette, hogy „minden korszak elnyomó hatalma ellen vállaltuk a harcot”, és „hol karddal, vérrel, hol szívós munkával küzdöttünk, de küzdöttünk minden birodalom ellen”.
Úgy fogalmazott, hogy bár „nem nyertük meg minden szabadságharcunkat”, az „1100 éves történet során sohasem harcoltunk hiába”, mert „a hódítók elhullottak, a magyarok megmaradtak”, és „élünk és virulunk”. Hangsúlyozta: „minden adott, hogy az előttünk álló évszázad nyertesei lehessünk”, és kijelentette: „hiszem, mi hisszük, hogy ez a magyarok évszázada lesz”.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy „hatalmas a távolság Amerika és Magyarország között”, hiszen „egy óceán választ el bennünket”, ugyanakkor „a két nemzet szabadságküzdelmei összekapcsolódnak”. Példaként említette, hogy „az amerikai függetlenségi háborúban Kováts Mihály huszártiszt szervezte meg a kontinentális hadsereg lovasságát”, valamint azt, hogy „Kossuth Lajost Amerikában is ünnepelték”.
Majd felidézte, hogy
az első világháború után „fosztogató idegen csapatok szállták meg a hazát”, és egy amerikai tábornok „saját kezével védte a Magyar Nemzeti Múzeumot”, amivel „megakadályozta, hogy a magyar nemzet kincsei ebek harmincadjára jussanak”. Hozzátette: „a tábornok szobra ma is ott áll a Szabadság téren”.
Hangsúlyozta, hogy „hősként tiszteljük Ronald Reagant”, aki „elhatározta, hogy megnyeri a hidegháborút és kiszabadítja a népeket a szovjet uralom alól”, majd kiemelte: „nemcsak elhatározta, hanem el is indította”, aminek köszönhetően „mi visszatérhettünk a nyugati világ szabad népei közé”. Beszédében külön is kijelentette: „Dicsőség Ronald Reagannek”.
A miniszterelnök az amerikai alelnökhöz fordulva úgy fogalmazott, hogy „Bartók, Teller, Neumann, Kertész, Cukor, Pulitzer és a többiek” mind olyan emberek voltak, „akik szabadságra vágytak, ezért az új világban találtak otthonra”. Hozzátette, hogy „önöknél lettek sikeresek”, és „egyszerre hoztak dicsőséget az új és a régi hazájuknak”.
Személyes emlékeit is felidézve elmondta, hogy „Bush elnök döntő szerepet vállalt abban, hogy véget vethessünk a kommunizmusnak és hazaküldhessük a szovjet katonákat”, majd kiemelte: „1989-ben nemcsak Budapestre látogatott el, hanem feltételül szabta az 56-os forradalom áldozatainak újratemetését”, ami – szavai szerint – „elvezetett bennünket a szabadság és a demokrácia helyreállításához”.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az amerikaiak és a magyarok barátsága „még azokat a nehéz éveket is túlélte, amikor az amerikai demokraták progresszív baloldali országot akartak gyúrni az ezeréves keresztény Magyarországból”.
Hangsúlyozta: szabadságszerető népet nem lehet a liberális ideológia nevében legyőzni, és hozzátette: „mi itt vagyunk és ők már nincsenek”, ezért „a magyar–amerikai barátság ismét a régi fényében tündököl”.
Kiemelte, hogy
ezt a fordulatot „Donald Trump elnök úrnak köszönhetjük”, aki „véget vetett az ideológiák nevében uralkodó globális elit hatalmának”, és „meghirdette az erős nemzetek korszakát”.
Úgy fogalmazott, Trump „felébresztette és talpra állította a világ összes hazafiát egy egyszerű mondattal: „a hazaszeretet nem bűn, hanem erény””.
Hozzátette, hogy az amerikai elnök „megmutatta, hogy a patrióta politika nem jelszó, hanem sikeres kormányzati gyakorlat”, hiszen „Amerika újra a saját érdekeit tette az első helyre”, és ezzel „visszaadta a nemzeti politika becsületét”. Kiemelte: „gazdasági patriotizmusa munkahelyeket védett meg, ipart vitt haza”, és bizonyította, hogy „a globalizáció nem végzet”.
A migráció kapcsán úgy fogalmazott, Trump „hadat üzent az illegális migrációnak”, és „leporolta a régi törvényt: „határok nélkül nincs ország, szuverenitás nélkül nincs szabadság””. Hozzátette: „minden okunk megvan rá, hogy szívből jövő bajtársi jókívánságainkat küldjük innen Budapestről”.
Orbán Viktor szerint „Trump elnök sikere azt üzeni Európának is, hogy a nemzeti érdek nem elszigetel, hanem megerősít”, és hangsúlyozta: „nem engedjük, hogy mások döntsenek a sorsunkról, a magunk terveit valósítjuk meg”.
Beszélt arról is, hogy „2010 óta vártunk erre a pillanatra”, és „irgalmatlanul nehéz volt egyszerre harcolni a brüsszeli és a washingtoni progresszívek ellen”. Úgy fogalmazott, „az önök győzelme alelnök úr felért egy újraélesztéssel”, és „mi éltünk is a lehetőséggel”, hiszen „Európa még csak kapkodta a fejét, mi már leraktuk az együttműködésünk alapjait”, mert „a politikában a bátorság mellett az ütemérzék a legfontosabb”.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „még megsértődni is tudni kell”, majd hozzátette: „nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri”. Beszélt arról is, hogy „újra vízummentes a beruházás Amerikában”, és hangsúlyozta: „együttműködünk a gazdaságban, a védelem területén, a magas szintű technológiában és az innovációban”, valamint „közös programokat indítottunk az energetika területén is”. Úgy fogalmazott: „két szuverén nemzet együtt dolgozik, hogy a világ jobb hely legyen népeik számára”, és ennek alapját „a szabadság szeretete adja”.
Kiemelte, hogy
az amerikai alelnök személyében „különleges barátra tettünk szert”, majd hozzátette: „nehéz bennünket, magyarokat megérteni, mert mi egy ősi nemzet vagyunk, és az amerikaiakhoz hasonlóan kivételesnek gondoljuk magunkat”.
Úgy fogalmazott, „ha nem értenek bennünket, annál rosszabb nekik”, és megjegyezte: „a hibáinkhoz is ragaszkodunk”. Hozzátette: „nem könnyű velünk barátságot kötni”, ugyanakkor az alelnök „mindezt jól viseli”.
Felidézte, hogy vendégük már korábban is figyelmeztetett a progresszív liberalizmus veszélyeire, és idézte szavait: „Európára belülről leselkedik veszély, Európát nem külső ellenség fogja legyőzni, hanem a belső fogja térdre kényszeríteni”. Hozzátette: ez „felszabadította azokat a szellemi és politikai erőket”, amelyek a politikai korrektség nyomása alatt álltak.
A miniszterelnök szerint az alelnök felismeri, „ha idegenek akarnak kívülről beavatkozni a választásokba”, és figyelmeztetett: „beavatkoznak itt is, és beavatkoztak már máshol is”, hozzátéve, hogy „mi is figyelünk”.
Úgy fogalmazott, az alelnök másik fontos tétele, hogy „a progresszívek rendszere gúzsba köti az embereket”, „visszafogja a teljesítményt”, és „támadást indít azon értékek ellen, amelyek egykor naggyá tették nemzeteinket”. Kiemelte: „ez a barátságunk alapja”, majd hozzátette: „méltó és igazságos, hogy ma önnel ünnepelhetjük nemzeteink barátságának napját”.
Orbán Viktor szerint a nyugati civilizáció jövőjéért aggódó amerikaiaknak és magyaroknak „van egy közös problémájuk”, amelyet így nevezett meg: „Brüsszel”. Úgy fogalmazott, a progresszív erők „két komoly csatát vesztettek”, majd „Brüsszelbe vették be magukat”, ahol „még mindig nagy erővel rendelkeznek”.
Kritikusan szólt az európai politikáról, mondván:
„Brüsszel a genderideológiát, a woke-őrületet és a migrációt akarja Európa szervező erejévé tenni, miközben politikai ellenfeleiket üldözik”. Hozzátette: „nem egységes és nyilvánvaló törvénysértő eljárások zajlanak a patrióták ellen, pénzügyi karantén és titkosszolgálati zaklatások kísérik ezt".
A háború és az energiahelyzet kapcsán úgy fogalmazott: „mégis folytatni akarják a háborút Ukrajnában”, és „a végsőkig támogatják az ukránokat”, miközben „béke helyett újabb és újabb szankciókat vezetnek be”. Hangsúlyozta: „ez több mint felelőtlenség, felér egy öngyilkossággal”, mert „ha így megy tovább, először az egekben lesz az energia ára, utána kimerülnek az európai készletek”.
Hozzátette, hogy „Brüsszel nem minket képvisel, hanem összejátszik az ukránokkal”, és kiemelte: „minket azért büntetnek, mert rámutattunk Brüsszel önsorsrontó politikájára”.
Beszéde végén arra figyelmeztetett, hogy „az előttünk álló évek nem lesznek könnyűek”, mert „egyszerre fenyegeti Európát pénzügyi és energiaválság”. Úgy fogalmazott: „ha Európa nem változtat gyorsan, mindkét válságból vesztesen kerül majd ki”.
Végül hangsúlyozta: „nekünk, szabadságszerető amerikaiaknak és magyaroknak össze kell fognunk”, „meg kell mentenünk a nyugati civilizációt”, ehhez pedig „meg kell küzdenünk a Brüsszelbe befészkelt progresszívekkel, le kell zárnunk az orosz–ukrán háborút, és meg kell oldanunk az energiaválságot”.
Rákay Philip felkonferálásában úgy fogalmazott: „hölgyeim és uraim, az Amerikai Egyesült Államok történetének egyik legfiatalabb, a sorban pedig az 50. alelnöke, J. D. Vance következik”.
J. D. Vance ezt követően a színpadon telefonon felhívta Donald Trumpot.
Az alelnök elmondta, hogy ez már a második látogatása Budapestre, de először jön ide „közhivatalt viselő politikusként”. Felidézte, hogy korábbi látogatásakor „a mai Second Lady akkoriban a második gyerekünkkel volt terhes, míg most feleségem a negyedik gyermekünket hordja a szíve alatt”.
Hozzátette, hogy hivatalos találkozóik során megkérdezte Orbán Viktort: „kaphatunk-e azokból a nagylelkű családtámogatásokból, amelyek itt Magyarországon kijárnak”, mire – elmondása szerint – a miniszterelnök azt válaszolta: „sajnos alelnök úr, ez csak a magyaroknak jár”.
J. D. Vance beszédében úgy fogalmazott: „micsoda utazást tudunk már eddig is magunk mögött”, majd hozzátette:
„Budapest csodálatos hely, amelyet az önök ősei építettek fel, és amely épített örökséggel koronázza meg a tájat”.
Kiemelte, hogy „Amerika és Magyarország kapcsolatai új horizontokat nyitnak, többek között az energiabiztonság, az üzleti és kereskedelmi kapcsolatok terén”. Hangsúlyozta: „köszönöm a vendéglátást”, valamint „köszönöm, hogy önök ennyire kiváló barátai az Egyesült Államoknak”.
Az alelnök azt mondta, hogy „szeretnék minden magyar férfihoz és nőhöz szólni, az idősektől a fiatalokig, minden korosztályhoz és minden háttérből érkezőhöz”. Úgy fogalmazott: „azért vagyok itt, mert csodálom az önök harcát, hiszen önök a szabadságért és a szuverenitásukért harcolnak”.
Hozzátette: „Trump elnök úr és én teljes szívünkből kívánjuk, hogy sikerrel küzdjék meg ezt a harcukat”.
Kiemelte, hogy „nem szeretnénk többet, mint hogy szövetségesek legyünk, és szövetkezzünk mindazok ellen, akik megpróbálják Magyarországot lenyomni, elnyomni”. Úgy fogalmazott: „Magyarország mindig is az élén járt az ilyen harcoknak”, és hozzátette: „Magyarországon mindig Magyarország az első”.
Az amerikai alelnök hangsúlyozta: „csodáljuk önöket, és azt szeretnék, hogy önök a saját jövőjükről úgy dönthessenek, hogy külső erők ne befolyásolják önöket”.
Kiemelte: „nem akarom megmondani, kire szavazzanak", ugyanakkor hozzátette,
„a brüsszeli eurobürokratákra nem szabad hallgatni, hanem a szívükre, a lelkükre és a magyar nép szuverenitására hallgassanak”.
Vance úgy fogalmazott, hogy „nem fenyegetem meg önöket, és nem zsarolom önöket pénzforrások visszatartásával, hanem a barátság szellemében érkeztem önökhöz”. Hangsúlyozta: „önök merészen és bátran képviselték a nyugati civilizációt, és Orbán Viktor okot adott arra, hogy a magyar nemzet büszke legyen rá”.
Beszédében kitért arra is, hogy „a hangerő és a bátorság károgókat is vonz”, és figyelmeztetett a „szélsőbalos gondolkodásmódra”, amely – szavai szerint – „elfoglalta az egyetemeinket”, és „csak igazságtalanságot lát a nyugati társadalmakban”. Úgy fogalmazott, ezek az irányzatok „határainkon kizárást látnak, a családban megkötöttséget”, és hozzátette: „a legradikálisabbak ledöntik a nemzeti hősök szobrait, műemlékeket rongálnak, templomokat gyújtanak fel”.
Hangsúlyozta: „védenünk kell a határainkat”, mert „ha az utcáinkat elfoglalja a káosz és az erőszak, a legsebezhetőbbek fognak szenvedni”. Kritikusan szólt azokról is, akik „feministának nevezik magukat”, de szerinte „az általuk képviselt eszmék épp a nőket teszik ki veszélynek”.
J. D. Vance úgy fogalmazott, hogy „azért képviseljük a küzdelmünket, mert nem akarjuk, hogy a társadalmunk legsebezhetőbb tagjai ne tudják fűteni az otthonaikat”. Hozzátette: „ellenfeleink azt mondják, hogy törődnek a korrupcióval, ugyanakkor a brüsszeli korrupció fölött szemet hunynak”, és bírálta „ugyanazon eurobürokraták tetteit”, amelyek szerinte „veszélybe sodorják ennek a gyönyörű kontinensnek a jövőjét”.
Kiemelte, hogy „az európai sajtó riogat”, és azt állítja, „Trump el akarja foglalni Európát”, majd hangsúlyozta: „mi szeretjük Európát”. Úgy fogalmazott: „hogyan ne szerethetnénk, hiszen az Egyesült Államok ebből a kontinensből született”, és hozzátette: „szeretjük a népeket, a kultúrákat és a csodás történelmet”.
Az alelnök szerint "éppen ezért utasítjuk el az arctalan bürokratákat, akik a csillagos égig srófolják az energiaárakat a progresszió nevében”.
Hozzátette:
„Magyarországon igazi progressziót látok Orbán Viktor vezetése alatt”.
Vance úgy fogalmazott, hogy „kereskedelmi partnert látok”, amely „rekordméretű amerikai befektetéseket tudott Magyarországra vonzani”, és kiemelte: „tiszta utcákat látok”, ahol „az emberek biztonságban élhetnek”. Hangsúlyozta: „olyan munkahelyeket látok, ahol a hazaszeretetet képviselni lehet, nem pedig a haza iránti utálatot”.
Majd azt mondta: „itt pontosan látom, hogy az eurobürokraták mit rejtegetnek önök elől”, és rámutatott: „Európa csaknem minden országában többe kerülnek az energiahordozók, mint Magyarországon”.
J. D. Vance az energiabiztonságról szólva úgy fogalmazott: „ennek az az oka, hogy Orbán Viktor harcolt az energiabiztonságért, míg a legtöbb európai vezető nem küzdött ezért”. Hozzátette, hogy „a legtöbb európai vezető vicsorog az istenfélő magyar nép ellen”, és bírálta, hogy „Amerikát és Magyarországot elmarasztalják csak azért, mert alacsony energiaköltségeket akarunk.
Kiemelte: „elmarasztalnak minket csak azért, mert szeretnénk az Oroszország és Ukrajna között zajló háború mielőbb lezáruljon”, és úgy fogalmazott: „lenéznek minket”, valamint „lenézik azokat az európai népeket, akik szeretnék a migrációt kontroll alatt tartani”. Hangsúlyozta: „utálják a határaink védelmét, utálják az energiafüggetlenséget”, és kijelentette: „mindenek fölött egy embert utálnak leginkább, mégpedig Orbán Viktort, ami azt jelenti, hogy Orbán Viktor az önök oldalán van”.
Hozzátette: „azért utálják Viktort, mert ő kiáll a magyar népért”, és hangsúlyozta, hogy „Trump elnök úr Európáért, a szuverenitásért és Magyarországért áll ki”, valamint „vállvetve kitartunk amellett az ember mellett, aki a legtöbbet harcolt közös értékeinkért, Orbán Viktor mellett”.
Az európai civilizációról szólva úgy fogalmazott: „ennek az országnak a vezetői talán jobban tudják, mint bárki más, hogy mi a lényege az európai civilizációnak”, és figyelmeztetett: „ez a civilizáció nem tudja magát fenntartani”. Hangsúlyozta: „tennünk kell érte, védelmeznünk kell”, majd kijelentette: „a hazaszeretet nem probléma, és az erős nemzetállam nem probléma, hanem szükséges eleme ennek a küzdelemnek”.
Hozzátette: „bizonyára van alternatíva”, és „itt látható a szemünk előtt Magyarországon”. Kiemelte: „ha Magyarország biztosítani tudja a határvédelmét, mások is tudnák”, és „ha nem teszik, az egy döntés eredménye”. Ugyanígy fogalmazott a gazdaság kapcsán: „ha Magyarország előre tudja sorolni a saját dolgozóit, más nemzetek is megtehetnék”, és „ha nem teszik, az is egy választás következménye”.
Úgy vélte,
„Orbán Viktor vezetése az eurobürokraták célpontja lett, mert tudják, hogy az igazi szuverenitás lehetséges, és lehet Európa-párti, Amerika-párti és a saját nemzet pártján álló politikát képviselni”.
Az eszmék védelméről szólva hangsúlyozta: „nemcsak a saját népeinket védjük, hanem azokat az eszméket is, amelyek lehetővé tették civilizációnk felvirágzását”. Úgy fogalmazott: „Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete az, ami felvirágoztatta civilizációnkat, amely Mózes törvényére és a római jogra épült, és a legtoleránsabb és leginkább prosperáló társadalmakat hozta létre”.
Hozzátette: „az emberek alapvető jogai, a felebaráti szeretet, a gyengék védelme mind olyan eszmék”, amelyek „közelebb vitték az emberiséget az emberi méltósághoz”, és ezek „a Szentírásban gyökereznek”. Ugyanakkor figyelmeztetett: „nem minden társadalom osztozik ezekben”, mert „a civilizáció ugyan univerzálisan igaz, de nem univerzálisan elfogadott”.
Majd úgy fogalmazott: „könnyű egy festői tájból magától értetődőnek venni ezeket az értékeket”, de „minden híd és minden épület nemzedékek küzdelmes munkájának eredménye”.
J. D. Vance az értékek védelméről szólva úgy fogalmazott: „ami nemzedékek küzdelmes munkájának eredménye, azt egyetlen emberöltő alatt le lehet rombolni”, ezért „védenünk kell az értékeinket”. Hozzátette: „önök pontosan értik, mekkora tétje van ennek”, és kiemelte: „Magyarországot olyan nép lakja, amely rendszeresen legyőzte azokat, akik a szuverenitását veszélyeztették”.
Úgy fogalmazott: „ettől annyira eredeti és különleges a magyar nép”, és felidézte, hogy „különösen a kommunizmus rémétől sikerült megszabadulniuk”. Hozzátette: „amikor a kommunisták hatalomra jutottak, minden intézményt lebontottak, ami naggyá tette ezt a nemzetet”, „újraírták a történelmet, templomokat romboltak le”, és „elindult a szalámizás politikája”. Ugyanakkor hangsúlyozta: „hála Istennek Szent István király szelleme győzedelmeskedett akkor is”.
A jelen kihívásairól szólva azt mondta: „nagyon egyszerű dolgot szeretnék kérni”, majd hozzátette: „újítsuk meg együtt ezt a lelkületet”. Figyelmeztetett: „a szuverenitás ismét kihívás elé került Magyarországon, mert a bürokraták ismét diktálni szeretnének”, de hangsúlyozta: „van egy választás önök előtt: térdet hajtanak-e a zsarnokság előtt, vagy Szent István királyt követik”.
Úgy fogalmazott:
„egy igazi vezetőről beszélünk, aki érzi az önök büszkeségét, és küzd azért, hogy megőrizzük ezeket az értékeket, miközben jobb jövőt építünk. Ez sokkal fontosabb, mint a pártcímkék vagy politikai megnevezések”.
Vance szerint „Nyugaton egy kis radikális csoport már nem hisz a jövőnkben”, mégis „ők akarnak bennünket kormányozni”, és feltette a kérdést: „ha nem hisznek a jövőnkben, miért akarnak nekünk politikát diktálni?”. Úgy fogalmazott: „nem a jövőt akarják építeni, hanem a hanyatlást akarják levezényelni”.
Hangsúlyozta, hogy ezek az irányzatok „elutasítják az apaságot és az anyaságot”, „a genderprogram nevében gyerekeket csonkítanának meg”, és „az életvégi tervezés nevében intézményesítenék az emberölést”. Hozzátette: „a közösségi média eszközeit is a cenzúra szolgálatába állítanák”.
Kijelentette: „szent kötelességünk megvédeni az életet, valamint kötelességünk megvédeni több generáció küzdelmes munkájának eredményét”.
J. D. Vance úgy fogalmazott, hogy „olyan életet kell felépítenünk, amely megengedhető a polgáraink számára”, és hangsúlyozta: „ha elkötelezettek vagyunk a társadalmi felvirágzás iránt, akkor elkötelezettek vagyunk maga az élet iránt”. Hozzátette: „ezért vagyok itt, és Trump elnök úr ezért küldött ide, hogy álljak ki Orbán Viktor mellett”.
Kiemelte: „hiszem, hogy a nemzeteink, amikor összefognak, hatalmas dolgokra képesek”, és hangsúlyozta, „a munkánk nem egy nullösszegű játszma, mert arra kell törekednünk, hogy népeink számára jobb életet biztosítsunk”. Úgy fogalmazott: „a bürokraták azt mondják, hogy a választás az izoláció vagy a globalista bevándorlás között van”, de szerinte „van egy jobb út: az együttműködés a közös értékekben osztozó országok között”.
Az amerikai–magyar kapcsolatok kapcsán kiemelte, hogy „ez egy sokkal hosszabb barátság története”, és felidézte:
„Kováts Mihály magyar katona segített megalapítani az első amerikai lovas egységet, majd életét adta a brit birodalom elleni harcban”. Hozzátette, hogy „Kossuth Lajost az Egyesült Államokban rocksztárként fogadták, és a kongresszus előtt is beszédet tartott”.
Vance szerint mindez azt mutatja, hogy „nem valami radikálisan másat láttak egymásban a nemzeteink, hanem ugyanazok az erők munkálkodtak Amerikában és Magyarországon is”. Úgy fogalmazott: „a pusztából értékeket hozunk létre a meggyőződésünk által”, és hozzátette: „ez a Nyugat”.
Beszéde végén kijelentette: akkor is igaz volt, és most is igaz, hogy az Egyesült Államok egy új civilizáció, egy újjászületett emberiség bölcsője volt.
J. D. Vance úgy fogalmazott, hogy „Amerika, csakúgy mint Magyarország, nem pusztán a nyugalomról szól”, hanem „a teremtés és a megújulás eszméje köré épült”. Hangsúlyozta: „az amerikai és a magyar hősök saját kezükbe vették a jövő formálását, és ezt a szemléletet továbbadták gyermekeiknek és unokáiknak”.
Kossuth Lajosra utalva idézte: „Amerika lesz a nemzeti függetlenség sarokköve az amerikai kontinensen, Magyarország pedig az európai kontinensen, majd hozzátette: 2026-ban, a mai napon is igaz ez a prófécia”.
Orbán Viktor vezetéséről szólva kijelentette: Orbán Viktor vezetése alatt önök megtartották azokat a civilizációs javakat, amiért érdemes élni, és felsorolta: a szuverenitást, a prosperitást, a történelmet, a nemzeti összetartozás érzését, valamint azt az értéket, hogy új családokat alapítanak.
Hangsúlyozta, hogy „a Nyugat nagy részében egyre nő a bizonytalanság”, de „itt nincs ilyen bizonytalanság”, mert „önök kiálltak a bürokraták és a nihilisták ellen”. Ezt követően kérdéseket intézett a közönséghez: „ismét kiállnak a bürokraták ellen?”, „kiállnak a szuverenitásért és a demokráciáért?”, valamint „kiállnak-e a nyugati civilizációért, a szabadságért, az igazságért és atyáink Istenéért?”.
Beszéde végén arra szólított fel:
„vonuljanak az urnákhoz és álljanak ki Orbán Viktorért, mert ő kiáll önökért”, majd így zárta szavait: „Isten áldja Magyarországot és Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat!”.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
