A Véleményvezér legújabb különleges adásában a Kárpátia frontemberével, Petrás Jánossal beszélgetett Filep Dávid.
A zenész hangsúlyozta, hogy a nemzeti radikális táboron belül sincs teljes egység. Úgy látja, a jobboldali szavazóknak határozottabban kellene fellépniük.
Az apropót egy plakát adta, amelyen ő maga is szerepel a „Ne szavazz hazaárulókra!” felirattal – ez a plakát már négy éve is létezett, akkor a „moslékkoalíció” ellen.
Petrás szerint most azok ellen kell fellépni, akik más nemzet zsoldjában állnak, elvennék határon túli magyarok szavazati jogát vagy a turulszobrot betiltanák.
Javaslata szerint a nemzeti oldalnak a két szavazatot meg kell osztania: egyéniben a Fidesz jelöltjére érdemes voksolni, mert nekik van a legnagyobb esélyük a mandátumszerzésre, listán pedig mindenki arra szavazzon, akire szeretne – itt kifejezetten a Mi Hazánk Mozgalomra és a Fideszre utalt. Petrás János úgy véli, a világpolitikai helyzet bonyolultsága miatt most nem érdemes kockáztatni, nem új, kipróbálatlan vezetőkre kellene szavazni.
A frontember élesen bírálta Magyar Pétert is. Emlékeztetett, a politikus pályafutása a felesége lehallgatásával indult, amit Petrás kémkedésnek minősített. Kifogásolta, hogy a hatóságok ezt nem kezelték megfelelő súllyal.
Későbbi megjegyzése szerint
az is problémás, hogy Magyar Péterről a saját emberei készítenek hangfelvételeket – ez szerinte azt bizonyítja, hogy a szűk környezetében sem bíznak egymásban. Petrás szerint egy ilyen ember könnyen zsarolhatóvá válik, ami hatalmi pozícióban különösen veszélyes.
Petrás János ugyanakkor elismerte, hogy a nemzeti radikális táborban nincs teljes egyetértés. Szerinte a jobboldaliak sokszor túl csendesek. Pedig időnként határozottan is fel kell lépni. A Kárpátia-frontember a saját eszközeivel – szóban és dalokban – teszi ezt. Véleménye szerint Magyarország, bár kicsi ország, a jelenlegi vezetésnek köszönhetően komoly nemzetközi befolyással bír, ezt pedig meg kell őrizni. „Nekünk ez az otthonunk, és nekünk van mit félteni” – fogalmazott.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
