Egyre nagyobb a feszültség Franciaországban az elszabaduló üzemanyagárak miatt. Kedden építőmunkások útzárat állítottak fel a nantes-i körgyűrűn, hogy tiltakozzanak az üzemanyagárak emelkedése ellen, mivel a hirtelen drágulás komoly nyomást gyakorol a vállalkozásaikra – számol be róla az Euronews. A tiltakozók elmondták, hogy az ő ágazatukat figyelmen kívül hagyták a többiekhez képest, és tárgyalásokat követelnek a hatóságokkal.

A munkások szerint a dízelüzemanyag árának éles emelkedése, a nehéz gazdasági év és a rossz időjárás együttesen rengeteg kisvállalkozást sodort nehéz helyzetbe, az állam pedig nem segít nekik.
Néhányan azt mondják, hogy most már alig vagy egyáltalán nem marad hasznuk a projekteken, míg mások arra figyelmeztetnek, hogy a költségek emelkedése miatt kénytelenek lehetnek munkákat lemondani.
Mint ismert, az Európát energiaválságra adott válaszul az Európai Unió bürokratái egy sor ajánlást tettek közzé, például azt, hogy az emberek dolgozzanak otthonról. Könnyen belátható, hogy például az építési vállalkozók esetében ez a javaslat nehezen alkalmazható.
Az Európai Unió ahelyett, hogy belátná az energiapolitikájának teljes kudarcát, és feloldaná a szankciókat az olcsó orosz energiával szemben, inkább kivitelezhetetlen ajánlásokat tesz. Sőt, azokat az országokat, amelyek igyekeznek megvédeni az állampolgáraikat az elszabaduló energiaárakkal szemben – mint Magyarország is –, büntetéssel fenyegeti.
Ugyanakkor a magyar vállalkozók is könnyen a francia társaik sorsára juthatnak, nem rég került nyilvánosságra a Tisza Párt energiaterve, amely többek között azt tartalmazza, hogy egy esetleges Tisza-kormány azonnal kivezetné a védett üzemanyagárakat, és nyugati kézbe játszaná át a magyar energiaszektort, köztük a Mol-t is.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
