A Jobbik országgyűlési képviselője szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy 16 év után távozik a parlamentből, és a banki károsulti egyesület vezetőjeként folytatja a közéleti tevékenységét.

„Közösségi emberként rengeteget vívódtam azóta, hogy a politikai közösségem kudarcot vallott az ajánlásgyűjtés során, és így sem országos listánk, sem parlamenti frakciónk nem lesz. Azt tudtam, hogy egy pillanatra sem szeretnék a fanyalgó kórus részévé válni: én nagyon hálás vagyok a közösségemnek, hogy abban a megtiszteltetésben részesített, hogy 16 évig országgyűlési képviselő lehettem. Rettenetesen dühítenek a hibák és a mulasztások, mégsem fogom megtagadni a mozgalmat, aminek mindezt köszönhetem” – írta Z. Kárpát, aki Budapest 11-es számú, óbudai választókerületében volt képviselőjelölt.
Két héttel korábban a választókerület jelenlegi képviselője, a párbeszédes Szabó Tímea jelentette be, hogy ő sem indul a 2026-os választáson.
Z. Kárpát a posztjában kiemelte, hogy a visszalépése nem jár együtt bármely pártra való voksolásra történő felszólítással.
„Ha valaki megkérdez, mindig ugyanazt mondom: három dolgot vegyen figyelembe, ha el kívánja dönteni, kire szavaz! A jelölt szeresse a hazáját, nemzetét, a globális hálózatokkal szemben mindig az egyes embert védje. Másrészt legyen fontos számára a lokalitás, tehát Óbuda-Békásmegyer, legyenek kimutatható céljai, programpontjai ezen a téren is. Harmadsorban vállalja a banki károsulti, devizás, Marczingós-féle program képviseletét!”
– írta.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
