A balliberális média és a gyerekek miatt aggódó influenszerek kussban vannak ezúttal is...

Bemutatjuk, íme a Tisza szegedi gyöngyszeme: Gajda Attila
Gajda Attila egy karrierista patkány. Jellemzően, miután sebbel-lobbal kib@szták az igazgatói állásából, eltávolították a tanügyből menten a VMSZ-t kezdte szidni, oda szart, ahonnét enni kapott. Mivel elfogyott körülötte a levegő, átment Magyarországra, hátha tiszta lappal kezdheti.
De régi bűnnek hosszú az árnyéka.
Megérdemli a pártja, zsák a foltját megtalálta. Gajda kicsiben ugyanaz, mint a tiszás főnöke.
Három gyerekének anyját faképnél hagyta, lelécelt a családjától egy újabb maca kedvéért. Gajdát is a nyitott slicce vezérli. Már a zentai gimiben is "kézzel udvarolt", köztudott volt róla, fogdossa a munkatársnőit, és mivel tornatanári a végzettsége, a diáklányok is tudnának mesélni a módszereiről.
Fűvel-fával csalta a volt feleségét, a gyermekei anyját. Igazgatóként és pedagógusként is sűrűn visszaélt a hatalmával: egyszer fölforrósodott körülötte a levegő, mert a fiát ért sérelem miatt a nyílt utcán bevárta és megverte a kölyke osztálytársát.
A botrányt úgy sikerült eltussolnia, hogy utána kiegyezett a sértett szüleivel, nem tettek följelentést ellene. De már a hatóágokkal nem volt ilyen szerencséje: Gajda Attila ellen sikkasztás vádjával eljárás indult, az általa irányított iskola konyháján tűntek el nagyobb tételek.
Nyilvánvaló volt, mindenki tudta, Gajda önkényeskedett, és emellett azt is megengedte magának, hogy saját zsebre játszott.
Most jön a poén: mikor az illetékesek kiszálltak a helyszínre vizsgálódni, kiderült, pont az előző éjszaka - mit tesz Isten! - betörtek a menzára, és a konyha irodájából eltűnt a leltárkönyv.
Ez olyan életszerű, hogy a betörők egy levesmerő kanalat se vittek magukkal, de az árubeszerzés és a készletek kimutatását tartalmazó dokumentumot bezzeg a hónuk alá csapták zsákmányként...
A magán- és közéleti botrányai miatt a Zentát meg a vajdasági magyar közösséget irányító VMSZ-nek is elege lett Gajda Attilából. Nem őt jelölték és támogatták a következő igazgatói mandátumra.
Ekkor ismerte föl magában a nagyravágyó Gajda, hogy ő tulajdonképpen mindig ellenzéki volt. Most Magyarországon próbálkozik, hátha a bukfenc-szakos képesítése, és a félrenyalt üstöke elégséges lesz egy új, politikusi karrierhez.
A Tisza Pártba pont beleillett. Azóta ott árad, sodródik, mint húgyban a bacilus.
Mint ismert, Gajda pedofil-botrányba keveredett, cikkeink erről a féregről: Itt, itt és itt!
