A Fidesz szegedi szervezete közleményben szólította fel Gajda Attilát, a Tisza Párt jelöltjét, hogy haladéktalanul és nyilvánosan tisztázza a vele szemben felmerült pedofil vádakat – írja a Magyar Nemzet.

Információk szerint a jelölt érintett lehet egy kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményben. Megírtuk,hogy a Tisza Párt egyik csongrádi jelöltje ellen évekkel ezelőtt az újvidéki főügyészség gyermekkel való közösülés miatt indított eljárást, ugyanakkor az ügy kimenetele nem ismert. Ügyészségi papírja van a tiszásnak a gyerek megrontásáról.
Az érintett, az 54 éves Gajda Attila kezdetben nem reagált a megkeresésekre, később azonban közösségi oldalán tagadta, hogy valaha is eljárás indult volna ellene.
A szegedi Fidesz közleményében hangsúlyozta:
felszólította Gajda Attilát, a Tisza Párt jelöltjét, hogy haladéktalanul tegyen részletes nyilatkozatot az üggyel kapcsolatban, bocsássa rendelkezésre az ügyre vonatkozó releváns információkat és amennyiben a vádak megalapozottak, azonnal távozzon a közéletből!
A Magyar Nemzet arra is kitér, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése óta Gajda Attila eltűnt a közösségi médiából: míg korábban napi rendszerességgel, akár óránként is posztolt, szerda délelőtt óta egyetlen új bejegyzést sem tett közzé.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
