A YouTube-on megjelent videó szerint Moszijcsuk Ihor Volodimirovics ukrán képviselő arról beszélt, hogy az Európai Unió több országában is szervezett toborzás zajlik ukrán menekültek körében.

Állítása szerint elsősorban Szlovákiában, Ausztriában, Lengyelországban és Németországban próbálnak embereket mozgósítani.
A politikus úgy fogalmazott:
értesülései szerint az érintetteket arra toborozzák, hogy Magyarország területén vegyenek részt tüntetéseken és provokációkban, amennyiben a vasárnapi választáson a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor és politikai közössége, a Fidesz győzelmet arat.
Nemrég a Tűzfalcsoport által bemutatott közösségi médiás bejegyzés szerint egy olaszországi szervezet ingyenes buszos utazást szervez Budapestre a választások idejére. A résztvevőknek cserébe politikai rendezvényeken kell megjelenniük április 12–13-án.
A poszt nyíltan Orbán Viktor vereségének „ünneplésére” buzdít, és azt állítja, hogy egy esetleges kormányváltás megnyitná az utat bizonyos – „keleti szövetségesnek” szánt – támogatások előtt.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
