2026. április 10. - Zsolt
Időjárás ikon
EUR 378.13 :
USD 323.96 :

Dobrev Klára: Soha egyetlen pillanatra sem hajolt meg a gerincünk

A Demokratikus Koalíció elnöke két nappal a vasárnapi országgyűlési választás előtt a XIII. kerületi Göncz Árpád-szobornál mondott beszédet.

A Demokratikus Koalíció (DK) két nappal a vasárnapi országgyűlési választás előtt, pénteken 13 órakor kampányeseményt tartott a XIII. kerületi Váci úton álló Göncz Árpád-szobornál. A rendezvényen Dobrev Klára pártelnök, EP-képviselő és listavezető mondott beszédet, amelyben a köztársasági eszme és az erős baloldal mellett érvelt. 

Az eseményen mintegy 50-60 ember jelent meg, akik a szobor előtti járdán gyűltek össze. 

Köztük voltak a DK tagjai is, többek között Kocsis-Cake Olivio, Arató Gergely és Gréczy Zsolt is. 

Az eseményt Keszthelyi Dorottya képviselőjelölt nyitotta meg, aki a helyszín szimbolikáját hangsúlyozta. Felidézte, hogy az angyalföldiek rendszeresen összegyűlnek a szobornál, hogy átgondolják, miért politizálnak, és mit jelent számukra a demokrácia. Beszédében Surányi Györgyöt idézte Göncz Árpádról, majd kiemelte, hogy a DK azokért szólal fel, akiknek kevés a hangja. 

Varju László országgyűlési képviselő Göncz Árpádot iránytűnek nevezte, és felidézte, hogy az egykori köztársasági elnök akkor is kiállt az értékei mellett, amikor az Országház előtt kifütyülték.

„Amikor az élet tovább folyt és az igazság győzedelmeskedett, akkor lehetővé vált, hogy azok hangja is megnyilvánuljon, akiket sokkal kevésbé hallottak korábban” – mondta Varju, aki a köztársaság eszméjének és a „többszínű demokráciának” a fontosságára hívta fel a figyelmet.

Dobrev Klára beszédében Göncz Árpádot személyes példaképének nevezte. Azt emelte ki, hogy az egykori köztársasági elnök ereje nem a hangerejében, hanem a szavainak tartalmában és az értékeihez való ragaszkodásában rejlett.

Dobrev amellett érvelt, hogy az Orbán-rendszer lebontása után erős baloldalra van szükség a parlamentben.

Egyedül mi, DK-sok vagyunk, akik azokat akarjuk szolgálni, akiknek szolgálójuk nincsen – a védteleneket, a kiszolgáltatottakat, a magára hagyottakat – fogalmazott.

Dobrev Klára kiemelte, hogy nem sok mai politikus van, aki emelt fővel állhat Göncz Árpád szobra előtt, de ők pont ilyenek.

Soha egyetlenegy pillanatra nem adtuk fel az elveinket, nem adtuk fel az értékrendünket, soha egyszer sem hajlott meg a gerincünk. Mi büszkén és emelt fővel állunk Göncz Árpád emléke előtt

– mondta a DK vezetője.

A szavazók felelősségéről szólva Dobrev Klára elmondta, hogy „az az X, amit vasárnap behúznak, az nem egy napra szól, vagy nem egy hétre szól, és aztán majd elfelejtjük”, hanem „az az X hosszú évekre meghatározza Magyarország sorsát”.

Úgy fogalmazott, a választás arról is dönt, hogy az ország újra demokrácia lesz-e, vagy marad „az egypárti, totalitárius teljhatalom rendszerében”, és arról is, hogy „erős Európában képzeli-e el Magyarország a jövőjét, vagy marad ez az Európával hadakozó világ”.

#DK #Dobrev Klára

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!