Harris az Al Sharpton tiszteletes által alapított National Action Network nevű polgárjogi szervezet New York-i rendezvényén vett részt.

Itt Sharpton egyenesen megkérdezte tőle, hogy indul-e újra a megmérettetésen.
Lehet, lehet. Gondolkodom rajta
– válaszolta Harris a közönség éljenzése közepette.
Hozzátette, jelöltségét annak tükrében mérlegeli, hogy ki tudná 2028-ban a legjobban betölteni az elnöki tisztséget "az amerikai nép érdekében".
Harris 2024-ben Donald Trumptól szenvedett vereséget, aki az elektori szavazatok mellett az országos szavazattöbbséget is megszerezte. A politikus korábban kaliforniai főügyészként és szövetségi szenátorként is szolgált. 2020-ban már megpróbálta megszerezni a demokraták elnökjelöltségét, de akkor sikertelenül járt.
Egy esetleges 2028-as indulás azonban nem ígérkezik könnyűnek.
A közvélemény-kutatások szerint a demokrata szavazók jelentős része új arcokat szeretne látni a párt élén a 2024-es vereség után.
A National Action Network rendezvényén több lehetséges demokrata elnökjelölt is megjelent, köztük Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó, Pete Buttigieg volt közlekedési miniszter és J. B. Pritzker illinois-i kormányzó.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
