Orbán Viktor péntek reggel a kormányának sikerességéről beszélt, és nemzeti egységet hirdetett. Magyar Péter fél órán belül saját videóban reagált. Azt mondta, egy dologban egyet ért Orbánnal, és higgadtságot kért a Tisza támogatóitól.
„A leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédében elhangzottakkal egy dologban egyetértünk: Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége”
– fogalmazott.
Magyar szerint az elmúlt hónapokban a kormánypárt „permanens választási csalássorozatot” folytat bűncselekményekkel, titkosszolgálati akciókkal és álhírekkel körítve. Magyar úgy véli, mindez nem képes változtatni azon, hogy a Tisza kerüljön ki győztesként a vasárnapi választáson. Magyar Péter szerint ugyanazok az emberek fogják leváltani Orbánt, akik eddig négyévente kétharmados győzelemre segítették – az ellenzéki politikus szerint azonban a miniszterelnök cserben hagyta korábbi választóit.
A miniszterelnök reggeli videójában azt mondta, az ellenzék zavart akar kelteni: „Tüntetéseket és balhét szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna az önök voksait. Beszéljünk világosan. Ez egy szervezett kísérlet arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.” Ezért Magyar Péter arra kérte a Tisza Párt szavazóit, hogy a választásig hátralevő két napban ne üljenek fel semmilyen provokációnak, és őrizzék meg higgadtságukat.
