Több bizonyíték is azt támasztja alá, hogy a Tisza párt egyik Csongrád-Csanád vármegyei képviselőjelöltje gyermekek ellen követhetett el bűncselekményt. Gajda Attila ellen két szerb ügyészségi dokumentum alapján kiskorúak ellen elkövetett közösülés gyanúja miatt indult eljárás. A tiszás politikus szerint azonban hamis dokumentumok jelentek meg a sajtóban.

"Egy tilosban parkoló cédulás eljárás sem fojt ellenem az Újvidéki Ügyészség részéről." Így reagált a Tisza párt egyik Csongrád-Csanád vármegyei képviselőjelöltje arra, hogy a vád szerint gyermek ellen követhetett el bűncselekményt" - így reagált a Tisza párt egyik Csongrád-Csanád vármegyei képviselőjelöltje, Gajda Attila arra, hogy a vád szerint gyermek ellen követhetett el bűncselekményt.
Gajda Attiláról a napokban jelent meg egy szerb ügyészségi dokumentum, amely szerint büntetőeljárás indult ellene 2013-ban. A vád: gyermek ellen elkövetett közösülés alapos gyanúja volt.
A tiszás politikus azonban hamisítványnak nevezte a szerb ügyészség által aláírt és lepecsételt hivatalos iratot.
"Mivel hogy az én nevem latin írásmóddal van bekopizva, az összes többi pedig ciril írásmóddal, egyrészt. Másrészt újvidéki az ügyészségi irat, ami egy idézés az adott sértett hölgynek."
Azonban idő közben egy újabb dokumentum látott napvilágot. Ez egy 2014-es nyomozásról szól, amelyet szintén gyermekkel való közösülés gyanúja miatt indíthatott a szerb ügyészség.
"Sikerült kijavítani a kollégáknak ciril betűre a nevet. Ez már gratulálok, nagyszerű!" Majd azt állította Gajda Attila, hogy a Hír Tv riporterétől értesült erről az újabb esetről, őt korábban az ügyészség nem kereste meg és nem értesítette. Később azonban arról kezdett el beszélni, hogy a nem létezőnek nevezett dokumentumokat kikérik a szerb hatóságtól.
"- A jövő héten miután véget ér Szerbiában a húsvét, pravoszláv ünnep, az ügyvédem ki fogja kérni az ügyészségről, ezt most még...
- Mit fog kikérni az ügyészségről az ügyvédje?
- Minden olyan dokumentumot, ami ügy lehetett velem kapcsolatban eljárás, bármi.
- Lehetett akkor ügy? Mert korábban azt mondta, hogy nem volt egy parkolási ügye sem.
- Így van. Mindent ki fogunk kérni hivatalosan. Ezt hivatalosan nem lehetett kikérni eddig. Nincs munkaidő, ünnepek vannak.
- De akkor van ügy?
- Ön szerint van ügy?
- Nem tudom, én kérdezem.
- Milyen ügy?"
- majd perrel kezdett fenyegetőzni
"Meg fogok tenni minden feljelentést mindenki ellen, aki igazságtalanságot és rágalmat terjeszt ellenem. Akár önök ellen is, ha ezt terjesztik."
A Délmagyarország egyébként kikérte egy szakértő véleményét a Gajda Attilát érintő dokumentumokról. Az ügyvéd szerint a büntetőeljárás megindulásáról értesíthették a sértettet.
Továbbá a gyanúsítás tárgya és időpontja is egyértelműen látszik az iratokból.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
