Vitézy Dávid arról ír, hogy illegális utcai versenyzés előzte meg a péntek éjszakai, két halálos áldozattal járó balesetet a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében. Mint megírtuk, összesen öt autó ütközött össze, és „a baleset következtében egy autó lesodródott a hídról” (a Váci útnak a körút fölött átvezető felüljárójáról). A rendőrségi közlemény szerint a helyszínen egy ember, kórházba szállítás közben pedig egy másik áldozat is életét vesztette, míg négyen megsérültek a balesetben.

Vitézy most a Facebook-posztjában idézi, hogy a megszólaló szemtanúk szerint „előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az Audi a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant”.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint két jogszabály-módosítással lehetne elejét venni az évek óta megszokott versenyzésnek: egyrészt „még több traffipax kell a budapesti utakra, a visszaesően a megengedett sebességet jelentősen túllépő gyorshajtók esetén sokkal súlyosabb büntetési tételekkel. Ideje változtatni kell azon a gyakorlaton is, hogy a traffipaxokat csak az önkormányzatok finanszírozzák, miközben a feladat és a bevétel is az államé.”

Másodszor pedig „a jelentős sebességtúllépéssel történő utcai illegális versenyzés büntetési tételeit jelentősen emelni kellene, bevezetve az elkövetők autóinak lefoglalását is, ahogy számos európai országban ez gyakorlat. Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták.”
