Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori önkéntese egy állítólagos „választási napi akciótervről” tett közzé bejegyzést, amelyet saját elmondása szerint egy belső forrásból kapott. A dokumentum szerint Magyar Péternek azt javasolják, hogy még a hivatalos eredmények előtt hirdesse ki magát győztesnek, és a később összeszámolt szavazatokat csalásnak minősítse. Az anyag emellett azt is felveti, hogy támogatóit utcai megmozdulásokra buzdítsa, sőt középületek elfoglalását és egy, a kijevi Majdanhoz hasonló forradalmi fellépést kezdeményezzen.

Csercsa Balázs történész, a Tisza Párt egykori önkéntese és egyházpolitikai munkacsoportjának volt vezetője a közösség oldalán tett közzé egy bejegyzést. A posztban egy angol nyelvű dokumentumról készült fotó látható, amelynek a címe „Election Day Action Plan”, vagyis „választás napi akcióterv”.
Az egykori tiszás önkéntes a képhez azt a megjegyzést fűzte, hogy arról egy belső forrásától értesült a dokumentumról.
A Csercsa Balázs által bemutatott „akcióterv” többek között arról szól, hogy Magyar Péter külföldi tanácsadói azt javasolják a Tisza Párt elnökének, hogy ma – vagyis április 12-én – ne várja meg a választás végeredményét, hanem korán hirdesse ki magát győztesnek.
A dokumentum szerint továbbá arra kérik az ellenzéki politikust, jelentse ki, hogy minden szavazat, amit később számolnak össze, az csalással keletkezett. Azonban ennél továbbmegy az „akcióterv”, a Csercsa Balázs által közzétett dokumentumban arról is szó esik, hogy
Magyar Péter a támogatóit szólítsa fel utcai akciókra, foglaljanak el középületeket, csináljanak a kijevi Majdan mintájára erőszakos forradalmat Budapesten.

Január végén hagyta el a Tisza Pártot az egykori szakpolitikus
Csercsa Balázs, a Tisza Párt korábbi szakpolitikai vezetője januárban a Kibeszélő Extra vendége volt. A pártból kilépő vezető többek között elmondta, hogy mi oka volt a kilépésre, milyen események hatására döntött így, és arról is mesélt, hogyan viselkedik Magyar Péter a színfalak mögött. Csercsa Balázs továbbá beszélt a Tisza Párt adócsomagjáról, a konvergenciaprogram létezéséről és az Európai Néppártól való függőségükről.
Februárban arról beszélt, hogy a Tisza vezetése csupán kampánycélokra használja az egyházügyet, a valódi tervek szerint az egyházi támogatások 40 százalékos elvonása csak a minimum, sőt az egyházügyi államtitkárság megszüntetése is szóba kerülhet. Nem sokkal később feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás és becsületsértés miatt, miután Magyar Péter Facebook-oldalán szerinte valótlan állítások jelentek meg róla. A korábbi Tisza-támogató tagadta, hogy megvásárolták volna, és sérelmezte, hogy egy nagy nyilvánosság előtt megjelent bejegyzés alaptalanul rágalmaz egy „egyszerű átlagpolgárt”.
