Leadta a szavazatát a hamis messiás a Hegyvidéki Mesevár Óvodában Budapest 04. számú egyéni választókerületében.

A voksolást követően rövid sajtótájékoztatót tartott Poloska.
Elmondta, sorsdöntő választásra kerül sor, arra biztat minden állampolgárt, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Az adatok alapján rekordrészvételre számít, és elmondta, minden szavazat számít ugyanis előfordulhatnak olyan esetek, ahol néhány szavazaton fog múlni a győzelem.
Kitért arra is, hogy készítettek egy weboldalt, ahol az esetleges választási csalásokat lehet bejelenteni, ahová "eddig körülbelül 60 bejelentés érkezett". Elmondása szerint "hamis zászlós műveleteket fognak végrehajtani ellenük", miszerint Tisza Párt feliratú pólót viselő személyek fognak balhézni. A magyar hatóságokat arra kérte, végezzék a dolgukat az esküjüknek és a törvényeknek megfelelően.
Kiemelte, ha a választás nyugodtan és törvényesen lezajlik, „ezt a választást a Tisza és Magyarország megnyeri”.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Tisza Párt fogja megnyerni a választást, és a mandátumát is mindenképp fel fogja venni. Megköszönte az aktivistáinak az elmúlt két és fél év munkáját. Kitért arra is, lehet, hogy volt amikor hibáztak, de ezeknek utána fognak menni, mert „nem leszünk egy következmények nélküli ország”.
