Kedden folytatódtak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban.

A frakciók delegáltjai Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója vezetésével többek között arról határoztak, hogy miként álljon fel az Országgyűlés bizottsági rendszere.
A bizottságok alapvetően a minisztériumi struktúrát követik, így
a Tisza-kormány várható 16 minisztériumához igazodnak, számuk azonban ennél magasabb, összesen 20 lesz.
Ennek oka, hogy a tárcákhoz kapcsolódó bizottságok mellett törvényben előírt, kötelező testületek is működnek, amelyek nem egy-egy minisztériumhoz kötődnek, hanem speciális ellenőrzési és alkotmányos feladatokat látnak el.
A keddi egyeztetésen eldőlt, hogy a Mi Hazánk kapja a nemzetbiztonsági bizottságot, melynek elnöke Apáti István lesz. Ezt a párt „komoly fegyverténynek” tartja, hiszen ide korábban be sem ülhettek, sőt tanácskozási joguk sem volt.
Apáti a döntést követően arról beszélt többek között, hogy
„nulladik helyen” azt fogják kivizsgálni, hogy a kampányban milyen külföldi befolyásolási kísérletek történtek.
Valamint ismertté vált az is, hogy a KDNP a nemzeti összetartozás bizottság elnöki posztját kapja, míg a Fidesz a művelődési, a környezetvédelmi, a költségvetési és a szociális bizottságot vezetheti majd. Az elnökök személyéről egyelőre nem adott információt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.
Ugyanakkor azt már nyilvánosságra hozták, hogy Szekeres Pál Brüsszelből azért jön haza, hogy a szociális bizottság munkáját segítse, helyette Orbán Balázs megy az Európai Parlamentbe.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
