Újabb hatalmas összeget hív le az ukrán kormány az Európai Uniótól. Guillaume Mercier, az Európai Bizottság szóvivője április 27-én Brüsszelben jelentette be, hogy az ukrán kabinet elküldte a szükséges dokumentumokat a 2,7 milliárd eurós támogatás kifizetéséhez.

Ez az összeg az Ukrajna-eszköz (Ukraine Facility) elnevezésű program keretében érkezik Kijevbe, miután az ország a közelmúltban számos, Brüsszel által előírt reformot végrehajtott.
A szóvivő megerősítette a kérelem beérkezését:
A 2,7 milliárddal kapcsolatban megerősíthetem, hogy Ukrajna valóban benyújtotta a kifizetési kérelmét. Jelenleg feldolgozzuk ezt.
Mercier ugyanakkor hozzátette, hogy egyelőre nem tud konkrét értékelést adni a kérésről, és azt sem tudta megmondani, pontosan mikor kaphatja meg Ukrajna ezeket a forrásokat. A kifizetés folyamata szigorú feltételekhez kötött, ám Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa korábban már optimistán nyilatkozott.
Kijelentette, hogy Ukrajna az elmúlt hetekben olyan reformokat hajtott végre, amelyek lehetővé teszik az Európai Unió számára a 2,7 milliárd euró elkülönítését Ukrajna számára.
Az Ukraine Facility egy összesen ötvenmilliárd eurós program, amely 2024 márciusától egészen 2027 végéig tart. Ez a hatalmas összeg két részből áll össze:
- egy 33 milliárd euró hitelből és
- 17 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból.
A vissza nem térítendő részt egy különleges forrásból, az úgynevezett Ukrajna-tartalékból finanszírozzák, míg a hitelekre az uniós saját források nyújtanak garanciát. A most kért 2,7 milliárd euró konkrétan ebből az ötvenmilliárdos keretből származik, és azután válik elérhetővé, hogy az ukrán parlament elfogadta a Brüsszel által feltételként szabott reformlépéseket.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a pénz független attól a kilencvenmilliárd eurós hiteltől, amelyet szintén Kijevnek szánnak.
A források felhasználása szigorú feltételekhez kötött: a pénzt a makrogazdasági stabilitás megerősítésére és az állami működés fenntartására kell fordítani.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az uniós adófizetők pénzéből finanszírozzák az ukrán költségvetés kiadásait, hogy a közszolgáltatások – mint például az oktatás vagy az egészségügy – ne akadozzanak.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
