A magyarok közel háromnegyede reménytelinek látja az ország előtt álló időszakot, még a Fidesz-szavazók közel negyede is bizakodik, derül ki a Medián friss, a HVG és az RTL megbízásából készült közvélemény-kutatásából.

A felmérés szerint az áprilisban még Fideszre szavazók ötöde is (teljesen vagy inkább) alkalmas miniszterelnöknek gondolja a május 9-én hivatalba lépő Magyar Pétert. A felmérés szerint a márciusi 54 százalékhoz képest áprilisban már a megkérdezettek 74 százaléka tartotta teljesen vagy inkább alkalmas miniszterelnöknek Magyar Pétert, Orbán esetében ez az arány 45 százalékról 42-re csökkent. Ez utóbbi pár százalékpontos csökkenés, a leköszönő miniszterelnököt ugyanakkor márciusban még a megkérdezettek 32 százaléka tartotta teljesen alkalmasnak, áprilisban már csak 22.
A megkérdezettek 25 százaléka szerint az új kormány már működése első évében képes lesz látható eredményeket felmutatni. Ha ehhez hozzávesszük azokat, akik 2 vagy 3 éven belül várnak javulást, már 72 százalék a derűlátók aránya a teljes népességben, a Fidesz-szavazók között pedig 45 százalék.
A megkérdezettek legfontosabb megoldandó problémaként az egészségügy (35 százalék) és a gazdaság helyreállítását (25 százalék), illetve az elszámoltatást, korrupció felszámolását (18 százalék) nevezték meg.
