441 igen, 131 nem és 81 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament az EP 2024-es költségvetésének mentesítési eljárásáról készített jelentését, így az EP-képviselők rendben találták annak végrehajtását.

Ugyanakkor az elfogadott jelentés tartalmaz egy olyan részt, ami azt mondja ki, hogy a Patrióták Európáért képviselőcsoport jogelődje, az Identitás és Demokrácia (ID) az előző ciklusban valamennyivel több mint 4,3 millió eurót jogtalanul használt fel, és ezt visszakövetelnék a Patriótáktól.
Azaz lényegében az EP-képviselők többsége most megszavazta, hogy
amennyiben az Európai Ügyészség szerint a Patrióták jogelődje tényleg jogtalanul használt fel 4 333 535,78 eurót, akkor azt a jövőben visszakövetelhetik, valamint addig akár az EP elnöksége felfüggesztheti a képviselőcsoportnak szánt támogatásokat.
Ráadásul, mint az elfogadott jelentés szövege megjegyzi, „a büntetőeljárásokat nem szabad automatikusan az esetleges tétlenség általános indokaként használni”, azaz, ha fennáll a gyanú, hogy a Patrióták továbbra is jogtalan tételekre költhetik képviselőcsoportnak nyújtott forrásokat, akkor felszólítja az EP elnökéből és 14 alelnökéből álló Elnökséget a források felfüggesztésére.
Így az ügy most az Európai Parlament legfőbb adminisztratív szervéhez, az EP Elnökségéhez kerül, hiszen ez a szerv dönthet a képviselőcsoportoknak járó források felfüggesztéséről.
Ha pedig bebizonyosodik az Európai Ügyészség nyomozása után, hogy ezeket az összegeket jogtalanul használhatták fel, akkor azt az EP visszakövetelheti majd a Patriótáktól. Amennyiben ez megtörténne, az ügy valószínűleg az Európai Unió Bíróságához kerülne, mivel valószínűleg bíróságon támadná meg az ügyet a képviselőcsoport.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
