„Az én ötletem volt, hogy elmenjünk oda. Én találtam ki, hogy ha bárkiben meg lehet erősíteni, hogy nem tökéletes a rendszer, és el tudunk vinni öt fiatalt szavazni, akkor megéri elmondani újra az üzeneteinket” – mondta Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda volt századosa arra a kérdésre, hogy hogy mi motiválta a szerepvállalását a drogos Puzsér Rendszerbontó Nagykoncertjén.

Az egykori százados Pálinkás Szilveszter honvéd századossal együtt lépett a Puzsér Róbert által éltre hívott rendezvény színpadára.
Szabó Bence hangsúlyozta, “nem tekinti magát hősnek, úgy véli, normálisnak kell lennie, hogy kiáll valaki a rendszer ellen, ha az nem tetszik neki”.
Elmondta, hogy a választási eredmények alakulása drámai hatással volt rá. Kezdetben attól félt, hogy minden a korábbiak szerint alakul, majd fordulat következett.
Édesapám felhívott a Batthyány térről, túlüvöltve a tömeget, hogy: »Fiam, nem fogsz börtönbe menni.« Nevettem egyet, édesapám nem szokott ennyire érzelmesen nyilatkozni, furcsa volt tőle hallani, ahogy mondta – emlékezett vissza.
A jövőre nézve Szabó Bence elmondta, hogy a vagyonvisszaszerzésben vállalna szerepet, és úgy gondolja, jelentős összegeket lehetne még visszaszerezni. Hangsúlyozta a felelősségvállalás fontosságát.
Nagyon szeretném, ha végre megtörténne a felelősségvállalás, mert nem voltak következmények. Olyan ügyek voltak, amik egyesével is elegendőek kellettek volna legyenek, hogy ez a rendszer felbomoljon. Sajnos a rendszer úgy alakította magát, hogy letolta az emberek tűréshatárát, érzéketlenítette őket. Szeretném, ha visszaállnánk arra, hogy tíz forint ellopása sincsen rendben, ez mind közös, az embereké, akik megérdemlik, hogy ebből infrastruktúra, kórház, oktatás fejlődjön
– mondta, hozzátette, hogy “nagyon érdekelné a vagyonvisszaszerzés”
„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát” – mondta.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
