Nyomoz a rendőrség a Puzsér Róberték koncertje után történt randalírozás ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Emlékezetes, a választások előtt két nappal a Hősök terén Puzsér Róberték Rendszerbontó nagykoncert elnevezéssel rendezvényt szervezek, amelyen több mint negyven előadó lépett fel, például Krúbi, Azahriah, Beton.Hofi, Quimby és Dzsúdló is.
A zenészek mellett Szabó Bence volt rendőrszázados és Pálinkás Szilveszter, a honvédség századosa is színpadra lépett.
Az este legemlékezetesebb alakítása vélhetően Eckü, a Hősök rappere nevéhez fűződik, aki a nemi szervét fogdosva üzent Gulyás Gergelynek, hogy rárakja a heréjét a miniszter fejére.
A rendezvény után a tömeg egy része az Andrássy úton távozott, ahol egyesek nem tudták türtőztetni magukat, többen randalírozni kezdtek, és a villanyoszlopokon lévő plakátokat is megrongálták. A letépett fideszes plakátokból pár tucat tüntető tüzet gyújtott, amelyet végül a rendőrök oltottak el. A Mi Hazánk Mozgalom plakátjait szintén leszaggatták a helyükről, majd összetépték azokat. Tényi István és egy másik magánszemély garázdaság gyanújával fordult a rendőrséghez, a nyomozó hatóság pedig el is rendelte a nyomozást.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
