“2010 után a nemzet főterének a szoborrombolások előtti arculatát helyreállították, az építészeti tájsebeket begyógyították, és az avatandó épülettel teljes egészében megvalósították azt az építészeti elképzelést, amelyet az előttük járók megalkottak és meg akartak valósítani. A Kossuth téren nemcsak az igazságérzet, hanem a történelmi integritás követelménye is azt kívánta, hogy a 21. században megépüljön az az épület, amelynek megépítését a 20. század második felében éppen a történelem akadályozta meg” - fogalmazott Kövér László házelnök az épület 2019-es átadóján, kiemelve: a Szabad György Irodaház épülete - homlokzata által - a hagyomány és - belvilága révén - a korszerűség elegáns ötvözete.
Kövér László a 2019-es átadón jelezte: a Szabad György Irodaház kilencezer négyzetméteren az Országgyűlés Hivatala háromszáz munkatársának biztosít helyet, és több mint háromezer szakember két esztendőnyi munkájának az eredménye.
Tehát ez a történelmi irodaépület a mindenkori Országgyűlés Hivatalának készült.
De mi történt 2026 április 12. után? A tiszások egyszerűen kifúrták az Országgyűlés munkatársait az irodaházukból, kipaterolták onnan őket, és a frakció elfoglalta az irodaházat.
“A Kossuth téren lévő Szabad György Irodaházba költözik a Tisza-frakció, nem pedig a Fehér Házként ismert képviselői irodaházba” – jelentette be Magyar Péter.
Ezt azzal indokolta, hogy a Fehér házként ismert tömb az ÁVH és az MSZMP irodaháza volt.
Ennél sokkal fontosabb, hogy a Szabad György nevét viselő irodaház föld alatti alagúttal rendelkezik az Országgyűlés felé. Ennek megfelelően a tiszás képviselők szélcsendben, titokban, esőtől és a sajtó érdeklődő kérdéseitől nem feszélyezve sunnyoghatnak majd gombot nyomogatni a Parlamentbe, amikor a nagy megszorításokról lesz szó.
Na meg a luxi!
A földalatti folyosó mellett a belbecs is különleges a Szabad György Irodaházban. Magyar Péter mércéjével mérve ez már egyenesen luxus.
Itt fogják tengetni életüket a tiszás gombnyomogatók.
Ha a Karmelita fehérre meszelt falai svájci luxus, akkor amit a lenti képeken látunk, az micsoda?
És miért jár ez a tiszás képviselőknek?
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
