Adam Szlapka, a Donald Tusk vezette lengyel kormány szóvivője a keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón felelt az újságírók kérdéseire.

Amikor a lengyel állami hírügynökség, a PAP munkatársa arról érdeklődött, mely lengyel miniszterek vesznek részt a magyar delegációval való másnapi találkozón, Szlapka a válaszában kétszer is elszólta magát:
„Orbán miniszterelnök” holnapi látogatásáról, illetve „Orbán miniszterelnök” delegációjáról beszélt.
A szóvivő ezután ismertette, hogy a lengyel felet a pénzügyi, a belügyi, a kulturális és az infrastrukturális tárca vezetője, valamint a titkosszolgálatokat koordináló miniszter képviseli, és hogy a találkozó gyakorlatilag kormányközi konzultációvá bővül.
Ugyanazon a tájékoztatón, egy másik újságírói kérdésre válaszolva Szlapka már helyesen, Magyar Péterként említette a magyar kormányfőt. A névzavar egyébként nem csak a szóvivőt fogta el – a tájékoztatón az egyik kérdező újságíró is belezavarodott a Magyar–Orbán-névpárba, majd maga jegyezte meg, hogy a magyar külügyminisztert hívják most már Orbánnak.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
