A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartott szentmisére mintegy 300 ezer zarándokot várnak – közölték a csíksomlyói búcsú szervezői.

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői. Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója és Korodi Attila csíkszeredai polgármester a liturgikus programot és az egyéb tudnivalókat ismertette.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben szombaton déltájban tartandó ünnepi szentmisére mintegy háromszázezer zarándokot várnak – közölték a csíksomlyói kegytemplom előtt tartott sajtótájékoztatón.
A kegytemplom igazgatója elmondta: nagy szeretettel várják a zarándokokat, akár gyalogosan érkeznek, akár kerékpáron, lóháton, vonattal vagy autóval.
A Csíksomlyói Szűzmária mindig hazavárja a gyermekeit, most különösen, ebben a (…) zűrös világban. Itt megnyugszanak és olyan kegyelmeket kapnak, melyekből tudnak élni
– fogalmazott Timár Sándor P. Asztrik.
Korodi Attila rámutatott: a zarándoklat érzését gyalogosan lehet igazán megélni.
– Fontos, hogy együtt legyünk a többi zarándokkal, együtt menjünk végig az úton – mondta.
Idén tizenhetedik alkalommal indul útnak a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz, hogy hívők ezreit juttassa el a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. Idén a gyimesi csángó gyermekek javára gyűjtenek a vonaton.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösdszombaton minden évben elzarándokolnak oda.
A búcsú szónoka a Ferenc pápa által kinevezett Székely János szombathelyi megyés püspök lesz – számolt be a Székelyhon hírportál. Az idei pünkösdi búcsú jelmondata Szent Maximus gondolatait idézi:
A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt!
A mottó ahhoz kapcsolódik, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye ezt az évet a keresztség évének szentelte, magyarázta a portálnak Albert István, ferences nevén Leánder OFM házfőnök.
Arról is hírt adtak, hogy a búcsús jelképeket a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja – a Romkat.ro portál által bemutatott csíkszeredai, csíkbánkfalvi és csíkszenttamási végzősök azok, akik idén rászolgáltak erre a feladatra.
(MNO)
