2026. május 21. - Konstantin
Időjárás ikon 23° 22°
EUR 361.37 :
USD 311.77 :

Az osztrák kancellár rászólt Rovar úrra: meg kell szüntetni a különadókat!

A magyar–osztrák kapcsolatok új fejezetének kezdetéről beszélt közös sajtótájékoztatóján Magyar Péter magyar miniszterelnök és vendéglátója, Christian Stocker osztrák kancellár.

A két kormányfő tárgyalásuk során beszéltek a két ország között kapcsolatok elmélyítéséről, egy közép-európai együttműködés fontosságáról, de szóba kerültek a magyarországi különadók is. Az osztrák kancellár elmondta, Magyar Péter felajánlotta, hogy kormányaik még idén közös kormányülést tartanak, amit ő elfogadott – szerinte az jó lehetőséget jelent mindkét ország számára. Emellett Ausztria segítséget nyújt Magyarországnak az azbeszthelyzet kezelésében.

Május 21-én, csütörtök délelőtt érkezett Bécsbe Magyar Péter miniszterelnök és a hivatalos látogatásra elkísérő miniszterei, hogy Christian Stocker osztrák kancellárral és az osztrák kormánnyal tárgyaljanak.

Christian Stocker szerint Magyarország konstruktív tagként tér vissza az Európai Tanácsba

Stocker először diplomatikusan gratulált Magyar Péternek a választási győzeleméhez. Úgy fogalmazott, hogy a magyar lakosság egyértelmű többséggel a blokádra és az elszigetelődésre mondott nemet, és az európai értékek mellett döntött.

Ez jó Magyarország számára, ez jó Ausztria számára és jó Európa számára

– összegezte gondolatait az osztrák kancellár.

Elmondta, az elmúlt években nőtt a két ország közötti kereskedelem, és Magyarországon több száz osztrák cég és azon leányvállalatai jelen vannak, közel hetvenezer embernek adva ezzel munkát.

Stocker kitért a különadókra, amik szerinte diszkriminatívak, és visszavetik az osztrák cégek működését, emiatt azzal fordult Magyar Péter felé, hogy azokkal foglalkozzanak.

A kancellár szerint a bizalom érdekében szükség van a párbeszédre, és emiatt nagy örömére szolgál, hogy még találkozni fognak közösen osztrák gazdasági szereplőkkel.

A kihívásokat partnerekkel lehet a legegyszerűbben megoldani, és régióként, térségként erősebbek vagyunk. Ha egyedül járunk el, akkor talán rövid távon jó lehet, de hosszú távú érdekek elérése érdekében szükségünk van a partnerségre és az együttműködésre

– fogalmazott Stocker, aki elmondta, egyetértettek Magyarral abban, hogy elmélyítsék a regionális együttműködést, aki szerint a régiót politikájuk, kultúrájuk, gazdaságaik és történelmük összeköti.

Stocker szerint ezt a potenciált jobban kell kihasználniuk. Szerinte ahhoz, hogy ez egy erősség, amit az uniós döntéshozatalban is kihasználhatnak, valamint ezt még tovább kell erősíteni.

Csak egy innovatív és egy egyesült Európán keresztül lehet ezeket az érdekeket egy egyre instabilabbá váló világban öntudatosan képviselni. Az, aki Európának a cselekvőképességét akarja biztosítani, annak támogatnia kell az ipart, a technológiát és a belső piacot kell kiépíteni

– véli az osztrák kancellár, aki szerint Európa geopolitikai erejét gazdasága és belső piaca adja.

Szerinte az európai versenyképesség kapcsán fontos kérdés az energia, majd pedig az uniós kibocsátási rendszert, az ETS-t kritizálta, valamint arról beszélt, fontos az uniós jogszabályok egyszerűsítése és a bürokratikus terhek csökkentése a cégeknek.

Stocker örül, hogy Magyar Péter vezetésével Magyarország konstruktív tagként tér vissza az Európai Tanácsba.

Márpedig kihívások és megoldandó feladatok akadnak bőven Stocker szerint: a Hormuzi-szoros megnyitása mellett az ukrajnai háborút, valamint a transzatlanti kapcsolatokat említette – szerinte mindezekhez erős Európai Unióra van szükség, és ezt csak konstruktív együttműködéssel lehet elérni.

Ausztria és Magyarország határozottan elkötelezett amellett, hogy lehetőleg gyorsan bővítsük az Európai Uniót a nyugat-balkáni országokkal. Nagyon fontos, hogy az Európai Unió ezért gyorsan is tegyen

– fogalmazott Stocker, aki konkrét példaként Montenegrót és Albániát említette.

 

Az osztrák kancellár szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja megváltoztatta a geopolitikai helyzetet, és szerinte a béke, jólét és a biztonság előmozdítására a legjobb eszköz az uniós bővítés.

Ugyanakkor Stocker hangsúlyozta, hogy csakis érdemalapú bővítésről lehet szó, egy tagjelölt ország sem kaphat kivételes elbánást, így ellenzi a gyorsított eljárást.

Ezután a migrációról beszélve elmondta, hogy Magyarország és Ausztria az illegális migráció visszaszorításában továbbra is együttműködik, és ez a jövőben is fennmarad.

A magyar azbeszthelyzetről elmondta, Ausztria segítséget ajánlott Magyarországnak.

A mai napon egy új fejezetet szeretnék megkezdeni a közös kapcsolatainkban, és ezért mindketten abban állapodtunk meg, hogy ezt az együttműködést országaink közt gyorsan el fogjuk mélyíteni

– hangsúlyozta Stocker, aki kijelentette azt is, elfogadta Magyar Péter azon ajánlatát, hogy még idén közös kormányülést fognak tartani, hogy kivizsgálják a mélyebb együttműködési lehetőségeket.

Gondolatait az osztrák kancellár azzal zárta, hogy szomszédként, valamint közös pártcsalád tagjaként, valamint európaiként örül az együttműködésnek, és ismét megköszönte, hogy Magyar ellátogatott Bécsbe.

 

Magyar Péter meghívta az osztrák kormányt Gödöllőre

Magyar Péter a sajtótájékoztatón kijelentette: „Örülök, hogy itt lehetünk ebben a történelmi teremben. Külön örülök annak, hogy a kancellár úr megmutatta nekem azt a szobát, ahol gróf Andrássy Gyula egykori magyar miniszterelnök, az Osztrák–Magyar Monarchia egykori külügyminisztere dolgozott. Már nem úgy néz ki a szoba, mint akkor, kicsit modernebb, de jó gazdája van. Nagyon örülök, hogy Andrássy Gyula szelleme itt van velünk. Az ő személye jó példa arra, hogy Ausztria és Magyarország szinte minden problémát meg tud oldani. Voltak súlyosabb és mélyebb problémáink is a történelem során, de jó itt lenni Bécsben, amely a világ egyik legszebb városa, és hasonlóan Budapesthez azt mutatja nekünk, mire képes ez a két nép, ha békében, egymást támogatva dolgoznak.”

2027-ben lesz a mi kis kiegyezésünknek a 160. évfordulója, ezért azt gondolom, hogy itt az idő, amiről kancellár úr is beszélt, hogy sokkal békésebb, egymást támogató korszak köszöntsön az osztrák-magyar kapcsolatokra. Megbeszéltük, hogy tartunk közös kormányüléseket a jövőben. Idén szeptemberben várjuk az osztrák kormányt Gödöllőre

– jelentette be Magyar Péter, hozzátéve, hogy új fejezetet szeretnének nyitni Magyarország és Ausztria között. A miniszterelnök kitért arra is, hogy Varsóból érkezett Bécsbe, ahol fontos, hasznos két napot töltöttek, Krakkóba és Gdanskba is ellátogattak.

„Előremutató tárgyalásokat folytattunk”

Magyar Péter hangsúlyozta, nagyon örül, hogy a történelmi hagyományoknak megfelelően Varsóban és Bécsben kezdhette a hivatalos látogatásait, mint miniszterelnök.

Előremutató tárgyalásokat folytattunk Varsóban és itt is. Rövid tárgyaláson és plenáris ülésen vagyunk túl, de az már most látszik, hogy teljesen másfajta történetet tudunk közösen írni, méltón az elődeinkhez. Nem lesz mindenben egyetértés, de ez nem is baj. Vannak közös érdekeink, projektjeink, de van, amiben máshogy látjuk a világot. Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak és a Miniszterek Tanácsának. Ez nem azt jelenti, hogy az új magyar kormány nem áll ki következetesen a magyar emberek és vállalatok érdekéért, de azt jelenti, ha valaki a klub tagja, a klub szabályait betartja, a klub érdekeit szem előtt tartja a magyar érdekek mellett

– fejtette ki Magyar Péter.

A kormányfő kiemelte a korrupcióellenes küzdelmet, az uniós források hazahozatalát, a magyar gazdaság újraindítása, a költségvetés helyzetének stabilizálása, a közös infrastruktúra fejlesztése.

Örülnének ha a Győr-Sopron autópálya az osztrák oldalon meghosszabbításra kerülne. Örülnének annak is, ha a Budapest-Bécs vasúti pálya fejlesztésre kerülne. Magyarország megvédi Európa külső határait, kiemelte az Ausztriában dolgozó magyarok helyzetét is.

„Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna előfordulnia”

Magyar Péter kitért az azbesztügyre is: egyelőre nem tudják hány embert érint, de abban egyetértettek, hogy nincs helye mellébeszélésnek, átláthatóságra és közös munkára van szükség. Hétfőn megkezdi a munkát a közös bizottság, magyar szakemberek mehetnek Ausztriába, valamint várják Magyarországra az osztrák szakértőket.

Ez azért különösen szomorú, mert Nyugat-Magyarország, a három érintett megye azok közé tartozott, ahol nem létezett semmilyen azbesztszennyezés. Nulla megbetegedés volt. Most előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna előfordulnia. Még nem látunk tisztán, de azt tudjuk, hogy Ausztriában öt bányában évek óta folyik a bányászat, ahonnan azbesztet súlyosan tartalmazó kövek kerültek forgalomba. Számomra nem világos hogyan lehetséges ez, ezeket a termékeket szigorúan be kell vizsgálni

– mondta Magyar Péter, aki fontosnak nevezte, hogy az utolsó egy, még működő bánya is bezárjon, és ne kerüljön forgalomba azbeszttel szennyezett kő.

A lehető leggyorsabban kármentesíteni kell, bármennyibe is kerül. Az nem tudják egyelőre, hogy ki a végső felelős, viszont a szennyező fizet elvét a végén Magyarország alklamazni fogja, mert több tízmilliárd forintba kerülhet az ügy költsége.

Magyar Péter végül elmondta, imádja a történelmet, Budapestet, a hazáját, amikor Budapesten jár és felnéz az épületekre, arra gondol, hogy az osztrák és magyar elődeink mire voltak képesek. „30-40 év alatt épült fel az a Bécs és Budapest, amit mi most ismerünk. Azt kívánom magunknak, hogy legyünk méltók az őseinkhez és mi is tudjunk hasonlóan nagy dolgokat véghez vinni” – húzta alá a miniszterelnök, megemlítve többek között a digitalizációt.

A különadók is szóba kerültek a tárgyalások során

A kancellár és a miniszterelnök beszédei után először a Kronen Zeitungnak volt lehetősége kérdezni, akinek riportere a magyarországi különadókra kérdezett rá.

Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter elmondta, hogy Stockerrel és minisztereivel is beszélt, és emlékeztetett, pártja programjában vállalták, hogy azonos lehetőségeket szeretnének nyújtani a magyar és külföldi befektetőknek, ehhez pedig hozzátartozik az adóztatási rendszer reformja is.

Elmondta, nem azért, mert az osztrák cégek, vagy Brüsszel ezt kérné, hanem mint arra Kapitány István gazdaságért és energiáért is felelős miniszter rámutatott, a verseny alapvetően jót tesz a piacnak, ami akkor működik jól, ha egyenlőek a feltételek.

Magyar szerint ugyanakkor rövid távon nincs lehetőség kivezetni a különadókat, mert a magyar költségvetés rossz helyzetben van.

Magyar elkezdte az Orbán-kormányt szapulni:, „diplomatikusan fogalmazva, az előző kormány nem fedte fel az igazság minden darabkáját” és valószínűleg meghamisította a költségvetés adatait. Magyar elmondta, kormánya első feladatai közé tartozik egy új költségvetés elfogadása, ami stabilitást nyújt, valamint lehetőleg el tud indítani egy gazdasági növekedést. 

A magyar miniszterelnök, emiatt türelmet kért, de elmondta, közép- és hosszútávon lehetőség lesz kivezetni a különadókat, amikről megjegyezte, nem Magyarországon az egyedüli uniós tagállam, ahol ilyenek vannak érvényben.

A kérdésre Christian Stocker röviden arról beszélt, hogy látják, hogy Magyarországon a költségvetés nincs jó helyzetben, és a versenyképesség elősegítése közös játékszabályokat kíván, ezért az ő kívánsága, hogy a különadókat lehetőleg minél hamarabb megszüntessék.

„Szerintem nem csak Magyarországon probléma a korrupció és a politika összefonódása”

Christian Stocker újságírói kérdésre elmondta, azbesztügyben Burgenland tartomány illetékes, a méréseket elvégezték, ahol a határérték túllépést észleltek, be is üzemeket. Létrehoznak egy munkabizottságot, hogy biztosítsák az információcserét. A beszámolók elkészültét követően bevonják az illetékes tárcát. Uniós szinten nincs határérték, ami nem egyszerűsíti a dolgot.

Az emberek egészsége a határ mind a két oldalán a legfontosabb prioritás

– húzta alá a kancellár.

Magyar Péter kifejtette, Donald Tuskkal és Christian Stockerrel is őszintén beszélt.

A barátság alapja a pontos elszámolás és az őszinteség. Mi vállaltuk, hogy európai, baráti módon, de a problémákat kitéve az asztalra fogunk együttműködni

– rögzítette a miniszterelnök, aki kicsit szkeptikus atekintetben, egy közös bizottság megold-e dolgokat. Magyar Péter sok kérdése van arra vonatkozóan, hogy kik tudtak a helyzetről. A kormányfő vállalta, hogy európai szinten a ciklus végére az egyik legalacsonyabb lesz a korrupciós fenyegetettség Magyarország, „bárki, aki egy forint közpénzt elemel, az nem fog jól járni.”

„Szerintem nem csak Magyarországon probléma a korrupció és a politika összefonódása. Itt most bezárom ezt a zárójelet. Diplomatikusan újra el tudom mondani, a szennyező fizet elv nem magyar vagy osztrák sajátosság. Uniós szabály, nemzetközi szabály” – szögezte le Magyar Péter.

A Reuters kérdésére Magyar Péter megismételte a Varsóban már elmondott gondolatait, miszerint Európa szíve és motorja Közép-Európa, emiatt szerinte fontos lenne a visegrádi együttműködés bővítése.

Stocker ehhez azt mondta, hogy szükség van egy szorosabb közép-európai együttműködésre Lengyelországtól Horvátországig, amely országok szorosan összekapcsolódnak. Magáról a V4-hez való csatlakozásáról azt mondta, vizsgálják bármilyen szorosabb együttműködését a régiónak.

Arra a kérdésre, hogyan győzhetőek le a szélsőjobboldali pártok, mivel a Fidesz és az FPÖ egy pártcsaládba tartozik, Magyar azt mondta, hogy a magyar kormány előtt elég sok feladat áll, és ugyan érti, hogy nagyon sokan kérdezik erről, és viccesen megjegyezte, hogy sokan javasolták neki Lengyelországban, hogy induljon el a lengyel választásokon is.

Megkérdezték tőlem, hogy értünk el ilyen eredményt? Nagyon egyszerű, a politikának az emberről kell szólnia. Akkor is ha a környezetvédelemről van szó, a gazdaságról, a különadóról, ha egészségügyről és nem elég Facebook-posztokat írni és sajtótájékoztatókat írni, hanem el kell menni az emberekhez

– mondta el nagyképűen “sikerének titkát” Magyar, majd visszaemlékezett, hogy az elmúlt két évben 700 településre jutott el, és volt, hogy naponta 9 beszédet is tartott. Elmondta, hogy tanáccsal nem tud szolgálni más országoknak, de ha az embereket felnőttként kezelik és őszintén beszélnek velük az őket érintő problémákról, akkor az emberek azt a pártot választják, még akkor is, ha vannak problémák is.

Ezután elmondta, hogy minimális költségekkel is lehet kampányolni, és visszaemlékezett, hogy egy harmincéves platós kocsival járták az országot, de azzal mentek el Kijevbe is, miután találatot ért egy gyermekkórház.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, de én nem fogok beleszólni más ország belpolitikájába

– zárta ezzel kapcsolatosan gondolatmenetét Magyar Péter. Az osztrák kancellár ehhez csak annyit tett hozzá, hogy sem Magyarországon, sem Ausztriában nem tagjai a kormánynak a destruktív pártok.

„Európa sok hibát elkövetett”

Christian Stocker a Green Dealről és az energiaárakról kifejtette, a klímaváltozás hatásait érzékelik Ausztriában, de nem szeretnék a józan paraszti ész kikapcsolásával kezelni ezt. A megújuló energiák aránya magas, időszakos elmozdulásokkal is. Földgázt és kőolajat sem vásárolnak Oroszországtól.

Magyar Péter egyetért a határkeresztező kapacitások kiépítésével, az energiabiztonság fokozásával, valamint a diverzifikálással.

A versenyképességet ez alapvetően meghatározza. Európa nem volt jó helyzetben a versenyképesség szempontjából 5-6 éve sem, de sokat rontott a helyzeten az energiakrízis

– hangsúlyozta Magyar Péter, aki a következő példát hozta: „Ha egy zöldséges almát szeretne árulni, azt négy forrásból szerzi be, akkor biztos lehet abban, hogy egy geopolitikai konfliktus esetén is be tudja szerezni valamilyen irányból az almát, és várhatóan olcsóbban tudja, árversenyre kényszerítve a négy különböző forrást. Az új magyar kormány arra fog törekedni, hogy megépítsük a hiányzó határkeresztező kapacitásokat, és megnézzük a lehetőségeket.” Magyar Péter elárulta, az energiafelhasználás csökkentésére is készülnek szigetelési, energiahatékonysági programokkal.

A nárcisztikus magyar miniszterelnök úgy vélekedett, Európa sok hibát elkövetett a környezetvédelmi előírások területén és a klímaváltozás elleni harcban, „olyan elvárásokat fogadott el, amiket utána nem várunk el, nem is várhatunk el más globális szereplőktől. Ezzel lábon lőttük magunkat, a termelés, a gyártás elhagyta az Európai Uniót, viszont ugyanezeket a termékeket megveszi Európa, miközben a kibocsátás ugyanúgy megkeletkezik, csak nem nálunk. Nem a jó szándékot vitatom, mert inden lehetséges módon küzdeni kell a klímaváltozás hatásai ellen, vagy az adaptáció érdekében, minket ez különösen érint, látjuk az aszályt, de nagyon kell figyelni, hogy ne lője magát még jobban lábon Európa.”

#Ausztria #Magyar Péter #Christian Stocker

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!