Péntek reggel a Sándor-palota közzétette a kegyelmi ügyben a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat, vagyis Sulyok Tamás köztársasági elnök teljesítette Magyar Péter miniszterelnök felszólítását. A kormányfő hozzászólásban üzent a köztársasági elnöknek.
A Sándor-palota május 22-én közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a honlapján.
Magyar Péter miniszterelnök kedden, egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül mutatta be az ügy azon aktáit, amelyek az Igazságügyi Minisztériumnál voltak. Majd arra kérte Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a nála lévő dokumentumokat is. A köztársasági elnök pénteken tett eleget a felszólításnak, de azt írta,
mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.
Erre reagálva Magyar Péter miniszterelnök, hozzászólásában azt írta,
A magyar nép pedig az eddigi titkolózást tartja elfogadhatatlannak. Illetve a köztársasági elnök bűnös hallgatását az utóbbi két évben az elesettek magára hagyásakor, a civilek, bírák, újságírók és művészek támadásakor, a közpénzen gyártott kormányzati gyűlöletkampányok idején, az ellenzék titkosszolgálati megfigyelésekor és a jogállam leépítésekor
„Május 31.” – tette hozzá Magyar Péter, egyértelműen utalva a már korábban többször is emlegetett határidőre, amelyet Sulyok Tamásnak adott a lemondásra.
