Leépítéseket helyezett kilátásba a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumnál a tárca vezetője, Tarr Zoltán, aki pénteken megtartotta az első állománygyűlést.

Azoknak, akik aktívan részt vettek a magyar kultúra politikai kisajátításában, megcsonkításában és átpolitizálásában, nincs helyük ebben az új rendszerben
– közölte a miniszter, aki videójában még mézes-mázas hangon partnernek nevezte minisztériumának dolgozóit.
Sőt, azt is mondta: úgy tekintünk önökre, mint munkatársakra, akikre számítunk.
Nemrég kísértetiesen hasonló jelenetek játszódtak le a Külügyminisztériumban. Orbán Anita elsőként állománygyűlést hívott össze, amelyen hangulatjavító intézkedéseket jelentett be, és mindenkit arról biztosított, hogy számítanak a munkájukra.
Közben átszervezés indult a tárcánál, amelynek több tucat munkavállaló esett áldozatul. A tárca valótlannak nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint közel kétszáz munkatárstól váltak meg, szerintük egy kormányváltás után a minisztériumok átszervezése természetes folyamat.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
