Kapitány István is feltöltötte vagyonnyilatkozatát, amelyből igencsak meglátszanak a Shellnél töltött évei. Mint ismert, június 8-ig kellett benyújtaniuk vagyonnyilatkozatukat az új parlamenti képviselőknek, a leadott dokumentumok pedig az Országgyűlés honlapján nyilvánossá is váltak. Az intézkedés alapvető célja, hogy átláthatóbbá tegye a közpénzekkel és közbizalommal járó tisztségeket betöltők vagyoni helyzetét.
Az energetikai és gazdasági miniszternek
- értékpapírokban és részvényekben összesen 17,14 millió euró, valamint 58,7 millió forintnyi befektetése van (ebből 13,74 millió eurót részvények tesznek ki),
- rendelkezik egymillió forint készpénzzel,
- bankszámláin és egyéb pénzköveteléseiben összesen pedig mintegy 113 millió forintot tart forintban, euróban és angol fontban.
Vagyonnyilatkozatából az is kiderült, a Shell globális alelnökeként havi 49 millió forintot keresett, a menedzserszövetség elnökeként azonban nem részesült díjazásban. Összesen négy ingatlanban érdekelt:
- 50 százalékos tulajdonrésze van egy második kerületi kivett beépítetlen területben,
- egy balatongyöröki telken, ahol egy bontandó ház áll,
- ugyancsak felerészben tulajdonosa egy 600 négyzetméteres telken álló 340 négyzetméteres üdülőnek a spanyolországi Malagában,
- valamint negyedrészt egy balatongyöröki 2233 négyzetméteres zártkertnek is.
Ugyan műtárgyai nincsenek, viszont két autója is van: egy 2013-ban vásárolt Maserati Gran Tourismo és egy tíz évvel később vásárolt Tesla.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
