Az egyházi iskolák is akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé – szögezte le az új oktatási és gyermekügyi miniszter, aki a Qubitnek adott interjújában többek közt arról beszélt, miként lehetne elérni azt, hogy az egyházi és nem egyházi iskolák együttműködésében valamennyire kiegyenlítettebbé tegyék a tanulói összetételt.

Lannert Judit annak kapcsán beszélt az iskolák heterogén összetételéről, hogy a riporter arra „a különösen felháborító jelenségre” hívta fel a miniszter figyelmét, miszerint „egy olyan településen, ahol a gyereklétszám egyáltalán nem indokolná, az egyetlen iskola mellé egy másik, egyházi iskolát is megnyitnak.”
Az újságíró szerint „sokszor ennek az a kimondott vagy kimondatlan célja, hogy a helyi nem roma, középosztályi családok ne vigyék el a gyerekeiket a 20 kilométerre lévő nagyobb városba, hanem legyen számukra helyben is egy menekülő út. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy a településen létrejön két iskola: egy teljesen szegregált állami iskola és egy gyakorlatilag romák nélküli egyházi iskola.”
Azt is hozzátette, hogy „az Orbán-rendszer idején az egyházi iskolákat könnyen meg lehetett nyitni, miközben korábban ez jóval szigorúbban volt szabályozva.”
A miniszter ezekre válaszul egyértelművé tette, hogy „ezt biztosan nem fogjuk hagyni.” Közölte, ezért vett föl egy költségvetési szakembert, aki közigazgatási államtitkár-helyettes lesz, és aki segíteni fog áttekinteni, hogy a közpénzeket jól költik-e el.
Ez az eset épp erről szól, és az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
– mondta, hozzátéve, hogy a meghallgatásán ezért is említette a kritériumorientált finanszírozási rendszert, ahol adatok alapján lehet majd szakmai javaslatokat tenni arra, hogy indokolt-e egy új iskola nyitása vagy sem, illetve az egyik ilyen kritérium pontosan az lesz, hogy az iskola heterogén összetételű legyen.
Az egyházi iskolák is akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
– hangsúlyozta a miniszter.
(mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
