2026. június 09. - Félix
Időjárás ikon 22° 20°
EUR 356.38 :
USD 309.65 :

Rovar úr bejelentette: Még egyszer tárgyalok Sulyokkal, utána kirúgom

Rónai Egonnal beszélgetett az ATV Egyenes beszéd című műsorában Magyar Péter.

Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégeskedett Magyar Péter, ahol beszélt többek között az uniós források hazahozataláról, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, a gyermekvédelemről, valamint Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolításáról. 

Kedden fogják benyújtani egy törvénycsomagot, amiben a korrupcióellenes küzdelem is szerepel. A törvénycsomag kitér többek között az egyetemi és nem egyetemi KEKVA-k helyzetére, és az államhoz való pénzek visszakerülésére, de erről lesz a felsőoktatási szereplőkkel is egyeztetés.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájáról elmondta, hogy nem csináltak semmit. Szerinte a magyar emberek többsége örül annak, hogy ez meg fog szűnni. Egyelőre nincs meg a hivatal utódjának a vezetője, de reméli, hamar fel tud állni az új intézmény.

Rónai Egon megemlítette, hogy sokan türelmetlenek, gyorsabb intézkedéseket és eredményeket vártak. Magyar Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a rendeleti kormányzás vége miatt hosszabbak a jogalkotási folyamatok, amihez nincsenek hozzászokva a magyar emberek. 

„Én magam is minden nap érzem a felelősséget” – vallotta be, hozzátéve, hogy a miniszterek hétvégente is van, hogy hajnal kettőig dolgoznak. Amennyiben hibáznak, bocsánatot fognak kérni.

„Ha ez nem lett volna eddig világos, én nagyon tisztelem a köztársasági elnöki intézményt” – fogalmazott a kormányfő, de hozzátette, hogy az évek során az alapvető funkciója elveszett a „fékek és ellensúlyok” rendszerében. Mint mondta, többször is egyeztetett személyesen Sulyok Tamással, hogy nem maradhat, de nem mondott le önként. Eleinte azonban nyitottnak tűnt elmondása szerint.

Megígérte, hogy még egyszer fog beszélni a köztársasági elnökkel a lemondásról. 

Elmondta azt is, hogy nincsen jelöltje a Tiszának, továbbá a választópolgárokat is szeretnék bevonni a kiválasztási folyamatba.

#Magyar Péter #Rónai Egon

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!