2026. június 11. - Barnabás
Időjárás ikon 18° 18°
EUR 355.84 :
USD 307.98 :

Lemondott a brit védelmi miniszter

Csütörtökön kora délután lemondott John Haeley brit védelmi miniszter – írja a BBC. Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök kormányából egy hónapon belül ő a második miniszter, aki lemond.

Haeley a döntését egy Keir Starmernek címzett, de nyilvánosságra hozott levélben indokolta meg. A volt védelmi miniszter szerint a brit hadsereg fejlesztéséhez a mostaninál jelentősen több pénzre lenne szükség, amit a miniszterelnök nem tudott, a pénzügyminiszter pedig nem akart megadni.

Haeley arra hivatkozik, hogy a brit kormányzati szervek idén januárra kidolgoztak egy Védelmi Beruházási Tervet, amely egyértelműen tartalmazta, hogy az ország védelmi képességeinek fenntartásához és fejlesztéséhez milyen erőforrásokra lenne szükség. Elmondása szerint azóta felvázolta a miniszterelnöknek, hogy szerinte hogyan lehetne előteremteni ezeket az erőforrásokat, de nem kapta meg azokat. Ezek nélkül szerinte a védelmi miniszternek „olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek csökkentenék a fegyveres erők harckészültségét, növelnék a bevetésekben részt vevő személyzet kockázatnak való kitettségét, és veszélyeztetnék az ország biztonságát”.

Haeley levele szerint hosszú időn keresztül várta, hogy a miniszterelnök biztosítsa a Védelmi Beruházási Tervhez szükséges forrásokat, hétfőn azonban egy olyan ajánlatot kapott, ami messze elmaradt a várakozásaitól. Ebben a helyzetben elmondása szerint nincs más lehetősége, mint beadni a lemondását.

A Védelmi Beruházási Tervet azután dolgozták ki, hogy tavaly júniusban részletesen átnézték a brit hadsereg védelmi képességeit. A beruházási terv a következő egy évtizedre szólna, a célja, hogy a brit hadsereg a NATO egyik vezető erejévé tegye.

A pontos tervet még nem hozták nyilvánosságra, de Haeley korábban már jelezte, hogy a következő négy évben az eddigi tervekhez képest 28 milliárd fontnyi extra forrásra lenne szüksége. Starmer szerdán azt mondta, hogy még a következő egy hónapban nyilvánosságra fogják hozni ezt a tervet.

Haeley lemondása nem előzmény nélküli: Wes Streeting egészségügyi miniszter május 14-én távozott a posztjáról, majd közölte, hogy a következő választáson szerinte már nem Keir Starmer vezeti majd a Munkáspárt listáját. Két nappal ezelőtt aztán egy további miniszter, Jess Phillips és három miniszterhelyettes, Miatta Fahbulleh, Alex Davies-Jones és Zubir Ahmed is lemondott.

A BBC elemzése szerint Haeley lemondása azért meglepő, mert ő egyáltalán nem tartozott a kritikus munkáspárti politikusok közé, sőt egy forrásuk „a lojalisták között a leglojalistábbnak” írta le. Haeley 1997 óta parlamenti képviselő, ami óta szinte végig miniszter vagy árnyékminiszter volt.

#Brit védelmi miniszter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!