2026. június 12. - Villo
Időjárás ikon 22° 20°
EUR 355.63 :
USD 308.36 :

Táborozó diákok kerékpáros csoportjába hajtott egy autós Hollandiában - hárman meghaltak

Az NlTimes hírportál tájékoztatása szerint a baleset délben történt. A jármű egy iskolai táborozás keretében kerékpározó, 14 gyermekből és két felnőttből álló csoportba hajtott bele.

Három ember, köztük két gyermek életét vesztette, négy gyermek pedig súlyosan megsérült, miután egy személyautó csütörtökön egy iskolai táborban részt vevő kerékpáros csoportba hajtott a hollandiai Zeeland tartományban található Vogelwaarde közelében – közölték a helyi hatóságok. 

A sérülteket a rotterdami Erasmus kórházba, valamint két belgiumi egészségügyi intézménybe – a genti és az antwerpeni egyetemi kórházba – szállították. A túlélő kísérő és a gyermekek pszichológiai és egyéb támogatást kapnak, a segítségnyújtást a hozzátartozókra is kiterjesztik. 

A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, de egyelőre nem erősítette meg, hogy ő vezette-e a balesetet okozó járművet. A hatóságok szerint az érintett pontos szerepét még vizsgálják. 

A helyszínen készült felvételeken egy BMW márkájú személyautó látható az út menti töltésen, eleje súlyosan megrongálódott, szélvédői betörtek, a tetőn pedig szintén sérülések láthatók.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A hatóságok arra kérték az esetleges szemtanúkat, hogy jelentkezzenek. Az utat mindkét irányban lezárták.

Rob Jetten holland miniszterelnök közösségi oldalán azt írta: „a Zeelandból érkező szörnyű és megrázó hír árnyékot vetetett a mai napra. Aminek minden gyermek és minden általános iskola számára örömteli eseménynek, az iskolai tábornak kellene lennie, rémálommá vált.” 

Hozzátette: “együttérez a sérültekkel és a halálos áldozatok családtagjaival, és sok erőt kíván nekik. Hollandia osztozik a gyászukban.”

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek: több mentőautó, tűzoltóegységek és helikopterrel érkező traumacsoportok is részt vettek a mentésben. A hatóságok a beavatkozásban részt vevő szakemberek számára is pszichológiai támogatást biztosítanak.

(MNO)

#Hollandia #tömeges gázolás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!