2026. június 12. - Villo
Időjárás ikon 22° 20°
EUR 355.63 :
USD 308.36 :

Milliókat kerestek a TikTokkal és a YouTube-bal, gyerekeik bankszámláira utaltatták a bevétel egy részét

Adószámuk sem volt, és gyermekeik számláin próbálták rejtegetni a milliós bevételeket. Többmilliós bírságot is kaphatnak.

Nem fizetett adót több millió forint bevétele után két népszerű hazai tiktoker. A közösségi médiás szerepléseikkel szerzett jövedelmeket úgy akarta eltitkolni a páros, hogy a gyerekeik bankszámlájára utalták – számolt be róla a NAV. 

A trükköző tiktokerek az adóhatóság kockázatelemzőinek szűrőjén akadtak fenn.

A NAV szerint a páros egyik tagja több mint 17 millió forint, a másik pedig 8 millió forint bevételhez jutott a platformokon futó videóik nézettsége után. Mindketten adószám nélkül működtek, és nem vallották be az online tevékenységből származó jövedelmüket. 

Az influenszerek kezdetben nem működtek együtt, végül elismerték a tartalomgyártásból származó bevételeiket.

A NAV emlékeztetett, hogy az év elején már jelezték: kiemelten ellenőrzik a bevételüket eltitkoló influenszereket. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tartalomgyártásból, közösségimédia-platformokról vagy egyéb online szolgáltatásokból származó bevételek ugyanúgy adókötelesek, mint bármely más jövedelem, az adóköteles tevékenységhez pedig adószámot kell igényelni. 

A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri a digitális térben megjelenő új jövedelemszerzési formákat. Nem kifizetődő a bevételeket eltitkolni, hiszen a rendelkezésre álló online adatok, az informatikai eszközök és a szakemberek összehangolt munkája lehetővé teszi a feltárásukat. A be nem vallott jövedelem után pedig pótlólag meg kell fizetni az szja-t és a szochót. 

Ezen túl a bevételeiket illegálisan eltitkoló influenszerek – akár 200 százalékos mértékű – adóbírságra és késedelmi pótlékra is számíthatnak, az adószám hiánya miatt pedig egymillió forintos bírságot is kiszabhat a NAV.

#TikTok #adóelkerülés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!