Hont András a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kommentálta Magyar Péter szombat reggeli sajtótájékoztatóját.

Szóval, a miniszterelnök tart egy sajtótájékoztatót, hogy arról legyen szó, és ne az ellenzéki párt kongresszusáról. Majd a sajtótájékoztatón elmondja, hogy azért tartja, hogy erről legyen szó, és ne az ellenzéki párt kongresszusáról
– írta a rá jellemző ironikus hangvételben az újságíró.
Az Abszolút filmszínházban levetítik a forgatókönyvet – summázta Hont.
Magyar Péter sürgetőnek érezte, hogy a Fidesz kongresszusa előtt megszólaljon. A politikus korábban azt ígérte, ma leleplezi az „Orbán-kormány legnagyobb hazugságát”. A miniszterelnök sajátos olvasata szerint a migráció ellen kampányoló kormány a háttérben maga készült egy migránsok fogadására alkalmas létesítmény kialakítására.
A kormányfő vádaskodásaira Orbán Viktor a kongresszust megelőző sajtótájékoztatón reagált.
Ha végre akartuk volna hajtani, végrehajtottuk volna
– mondta a Fidesz elnöke arra a felvetésre, miszerint a korábbi kormány valóban migránstábort akart volna létrehozni Magyarországon. A pártelnök hangsúlyozta: a jobboldali kormányok következetesen elutasították az illegális migrációt, ezért Magyarországon egyetlen migránst sem engedtek be.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
