Nem számít a honvédelmi költségvetés rendkívüli növekedésére az első két évben Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, aki szerint az Európai Unióból érkező plusz forrásokat a haderő helyett az egészségügy és a szociális rendszer problémáinak kezelésére kellene fordítani.

A tárcavezető az Indexnek adott interjújában beszélt a honvédség stabil működéséről, a katonai morál helyreállításáról és az előző miniszter irodafejlesztéseinek leállításáról.
A miniszter elmondta, hogy a honvédelem költségvetése a kötelező, GDP-arányos 2 százalékos szinttel stabil alapokon nyugszik, és a Pénzügyminisztériummal közösen már dolgoznak a 2035-ig tartó védelmi költségvetési pályán, amely a tervek szerint eléri majd a 3,5 százalékot. Ugyanakkor Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni az ország gazdasági teherbíró képességére és a más társadalmi ágazatokban tapasztalható súlyos hiányosságokra is.
„Az első két évben nem valószínű, hogy ezen a 2 százalékon felül plusz forrásokhoz jutunk, hiszen sokkal nagyobb problémák vannak például az egészségügyben vagy a szociális rendszerben. Az Európai Unióból érkező plusz pénzeket ott kell elkölteni, nem pedig a haderőre”
– nyilatkozta a miniszter, hozzátéve, hogy a honvédség fejlesztése nem szakadhat el a többi hivatásrend, így a rendőrök vagy a tűzoltók helyzetétől sem.
„Az előző miniszter például 13 plusz 5 milliárd forintot akart elkölteni a saját irodájának a fejlesztésére. Ezt a pénzt azonnal elvontam tőlük, és átcsoportosítottam a laktanyák korszerűsítésére” – fejtette ki a miniszter.
Hozzátette: „mi nem urizálunk, hanem ha van forrásunk, azt igyekszünk közvetlenül a katonáknak odaadni.”
Ruszin-Szendi elmondta, hogy látogatásai során maga is minimalistább módon jár el, és luxusszállodák helyett laktanyákban vagy a katonákkal az erdőben alszik.
A miniszter az azonnali intézkedések között említette a katonai identitás és a morál helyreállítását. Ennek részeként a Petőfi laktanya és más alakulatok is visszakapják történelmi neveiket. Emellett jogszabályi szinten rendezik a katonák pihenőidejét és szabadságait, valamint a jövőben bevonják az állományt a döntéshozatali folyamatok előkészítésébe.
Az új vezérkari főnök, Sándor Zsolt vezérezredes kinevezését is a bizalom alapelveivel indokolta. Mint fogalmazott, a modern hadvezetés alapja a bizalom: „Zsolttal ez a bizalmi viszonyunk hosszú évekre nyúlik vissza. A harcászatról, a hadműveletekről és a hadászatról is pontosan ugyanazt gondoljuk.” Sándor Zsolt a volt helyettese a bukásakor Ruszin-Szendi Romulusznak.
(mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
