A szivárványzászló a hídon – nahát, ez is eljött!

Gratulálok, Budapest! Ma reggel felébredtünk, és az Erzsébet híd úgy néz ki, mint egy San Franciscó-i Pride-felvonulás háttérdíszlete. Ilyen otthon még nem volt. Eddig csak a Nyugat hülyült, most már mi is. A Tisza szele gyorsan hozta a változást. 

Tégláról téglára, ahogy Magyar Péter mondja.

A cinikus valóság azonban az, hogy míg Amerikában lassan fordul a kocka, s idén már a Jaguar sem burkolózik rózsaszínbe, mert gyorsan szembejött a valóság: aki Jaguárt akar venni, annak nem az LMBTQ-identitás a csalogató erő. Ma már az amerikai DM-nek megfelelő Target sem burkolózik tetőtől talpig szivárványba júniusban, mert a valóság ott is szembejött, s a valóságot úgy hívják: bevételkiesés.

Na de Magyarország a felzárkózás útjára lépett április 13-a után. Felzárkózunk az EU-hoz, minden hülyeségével együtt. Felzárkózunk a migránspaktumhoz. Felzárkózunk a GMO-s kajához. Felzárkózunk az identitáspolitikához.

Egy pár mondatot erről, innen, a szabad amerikai jövőből, hogy ez idővel mit jelent majd otthon is:

• Megszűnik az intézményi semlegesség: Az államnak, az önkormányzatnak, az iskoláknak, s az egyházaknak semlegesnek kellene lenniük, nem egy szexuális identitáspolitikai lobbi zászlaját lobogtatni az ország szívében. De ma már ez a „progresszió” alapcsomagja: ha nem tűzöd ki, akkor homofób, rasszista, középkori kövület vagy.
• Vállalati álszentség: Júniusban minden nagy cég szivárványosra pingálja a logóját, mert az olcsó és menő, és úgy érzik, most tettek valamit valakiért. Persze e mögött valódi segítség nulla, csak a marketingesek kapnak bónuszt a trendkövető tehetségükre. Ennek persze semmi köze az elfogadáshoz. Ezt hívjuk szivárvány-kapitalizmusnak: színes csomagolópapírba tekert üres álszentség.
• A gyerekekre hajtás: Nyugaton már rég ott tartanak, hogy Youth Pride-ot nyomnak a 16 éven aluliaknak, drag queen mesél nekik mesét az óvodában, genderőrületet nyomnak az iskolában, blokkolókat, hormonokat, műtéteket erőltetnek kiskorú gyerekekre. Gyakran a szülők háta mögött. Nálunk még csak a híd borul szivárványba. De ne legyünk naivak: ez nem csak a bemelegítés. A következő állomás az iskolák, a tantervek, a „sokszínűségi” agymosás. Mert a cél nem a felnőttek, hanem a következő generáció lelke.

A kritikus hangok viszont egyre erősebbek, mert a józan ész mindig győz, még akkor is, ha ez néha évtizedekbe telik. Pár napja Georgia állam elfogadta a Riley Gaines-törvényt, amely kizárja a biológiai férfiakat a női sportokból. Vissza a valóságba.

Van egy pont, amikor egy szimbólum elveszti eredeti jelentését.

A Pride-zászló 1978-ban egy olyan közösség jelképe volt, amely láthatóságot és elfogadást követelt magának. Ma azonban már nem egy kisebbség önkifejezését láthatjuk benne, hanem egy olyan kulturális üzenetet, amely elől szinte lehetetlen kitérni. És éppen ez az, ami egyre több emberben ellenérzést vált ki. Még azokban is, akik esetleg nyitottan állnak az LMBTQ-ügyekhez. Mert az az ösztönös érzet, hogy különbség van a tolerancia és az állandó demonstráció között, nem egyenlő a homofóbiával.

A Pride-zászló jelentése ráadásul az évtizedek során jelentősen és öncélúan kibővült. Az eredeti üzenet – a meleg emberek méltósága és láthatósága – mellé számos más politikai, társadalmi és identitáspolitikai ügy kapcsolódott. 

Ma a zászló, amit „büszkén lengetnek” Budapest hídjain, már nem egy elnyomott közösséget jelképez, hanem egy teljes ideológiai világnézetet.

A szivárványzászló már rég nem a felnőtt magánélet védelméről szól. Hanem egy totális ideológiai offenzíváról, ahol ha csak megkérdőjelezed a mindent átható, kötelező jelenlétét, azonnal rád sütik a gyűlölködő, fasiszta, gyűlöletbeszédes címkét.

Mert ők nem toleranciát akarnak. Hanem hatalmat.

Hát gratulálok, Budapest! Áradjon az, aminek Nyugaton már lassan gátat szabnak. 

De hát ilyen ez a felzárkózás: mindig akkor érünk oda, amikor a többiek már visszafelé indulnak.