2026. június 29. - Pál,Péter
Időjárás ikon 39° 37°
EUR 354.04 :
USD 310.51 :

Rovar úr a kormány "eddigi eredményeivel" próbál dicsekedni a parlamentben

A pilisszentkereszti, három napos kihelyezett kormányülés után hétfőn is rendkívüli parlamenti üléssel indul a hét. Az Országgyűlésben Magyar Péter napirend előtti felszólalását azzal kezdte, hogy ötven napja dolgoznak megállás nélkül Magyarországért, majd úgy vélekedett, hogy minden órában kiderül, hogy az előző kormány katasztrofális állapotban adta át az országot.

A kormányfő az eredmények között említette, hogy létrehozták az önálló egészségügyi, oktatási és gyermekügyi, az élő környezetért felelős, az agrár és élelmiszer gazdálkodásért, valamint a vidék és területfejlesztési minisztériumot. Magyar Péter a sikerkommunikációját azzal folytatta, hogy megkezdték az egészségügyben az intézményi autonómiának és az oktatásban a szakma önállóságának helyreállítását is.

Tudatta, hogy

átalakítják a tankerületi rendszert és felszámolják a tankönyv-monopóliumot.

Továbbá megkezdték a gyermekvédelem átvilágítását, leváltották a gyermekvédelmi intézmények legfontosabb vezetőit. Megszüntették a rendeleti kormányzást, elfogadták a miniszterelnöki mandátum nyolc éves kormányzását, csökkentették a parlamenti költségkeretet a képviselői, miniszteri és miniszterelnöki fizetéssel együtt.

Rovar úr jövő héten a NATO-csúcsra utazik

Magyar Péter történelmi jelentőségűnek nevezte azt a törvénycsomagot, amely megnyitja az utat az uniós források előtt. Megerősítik az Integritás Hatóság jogköreit és átalakítják a vagyonnyilatkozati rendszert. A kormányfő azzal folytatta, hogy az üzemanyag ára a védett ár alá esett, ötven nap alatt jelentősen csökkent Magyarország finanszírozási költsége, öt éve nem látott erősségű a forint. Megkezdték a vagyonadó bevezetésének és bizonyos élelmiszerek áfacsökkentésének előkészítését.

Magyar Péter bejelentette, hogy

jövő héten részt vesz az ankarai NATO-csúcson.

A miniszterelnök ígérete szerint Ukrajna NATO-tagságáról népszavazáson dönthet majd az ország. A kormány eddigi eredményei között említette, hogy az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Megemlítette azt is, hogy betiltották a gyűlöletkeltő politikai hirdetéseket, nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait és elindították a Tisztítótűz műveletet. Magyar Péter azzal folytatta, hogy az elmúlt két évtized legsúlyosabb hőhullámával néz szembe az ország, majd azt kérte, ahol erre lehetőség van, biztosítsák a távmunkát vagy a rövidített munkavégzést, valamint a vendéglátóhelyek mindenkinek biztosítsanak egy pohár fizet és mosdóhasználati lehetőséget. Magyar Péter azt is szorgalmazta, hogy nyissák meg a templomokat, a közintézményeket, valamint minden hűtött helységet a következő két napban.

Újra csak az Orbán-kormánnyal foglalkozik a miniszterelnök

Magyar Péter ezután ismét rátért az előző kormányzat kritizálására, majd azt állította, hogy az előző kormány által okozott pusztítás mértéke, jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással. A miniszterelnök ismét elővette a Cosa Nostra-jelzőt, majd arról kezdett el beszélni, milyen témákról, ügyekről beszéltek a Pilisszentkereszten tartott kormányülésen. Hangoztatta, szörnyű költségvetést hagyott hátra a fideszes kabinet és több ezer milliárd forintnyi kötelezettséget hagytak a Tiszára. A miniszterelnök szerint az Orbán-kabinet a nyilvánosság felé 3,7 majd 5 százalékos költségvetési hiányt kommunikált, a belső méréseik szerint azonban 6,8 százalékot mutattak, és a Tisza átvilágításai szerint ha ők nem hoznák haza az uniós pénzeket, akkor a költségvetési hiány megközelítené a 8,3 százalékot.

Jön a pótköltségvetés

Később Magyar Péter kijelentette,

benyújtsák a pótköltségvetést, a miniszterei megszüntetik a pazarlásokat.

Magyar Péter azt állította, hogy a beérkezett vélemények 95 százaléka támogatja az Alaptörvény tizenhetedik módosítását. A legtöbben azt kérik, a mandátumkorlátot terjesszék ki más közjogi tisztségviselőkre is.

Diktatúrát épít a Tisza

Toroczkai László szerint a Tisza nem a jogállamot akarja helyreállítani, hanem ettől kifejezetten távolodnak. A Mi Hazánk frakcióvezetője kifogásolta, hogy a kormány csak öt napot az alaptörvény módosítás társadalmi egyeztetésére. Megjegyezte, hogy a magyarok kevesebb mint 0,3 százaléka az a 23 ezer ember, akik visszajeleztek. Majd azt javasolta, hogy egy évre válasszanak képviselőket, akiket egy év után ki tudnak rúgni. Az ellenzéki politikus arra kérte a kormányfőt, hogy

mondjon egyetlen európai államot, ahol van képviselői mandátumkorlátozás.

Toroczkai László szerint Magyar Péterék olyan diktatúrát építenek, amire még az elmúlt tizenhat évből sem nagyon tudunk példát mondani.

A multik érdekében kormányoz a Tisza

Rétvári Bence szerint a Tisza béremeléseket ígért, ehhez képest 0,4 százalékkal emelték a pedagógusok bérét, áfacsökkentés egyelőre nincs, ahogy a családi pótlékot sem duplázták meg.

Teljes mértékben szeretném cáfolni, amit mondott a gazdaság állapotáról. A gazdasági növekedés éves szinten kétszer akkora volt, mint az eurózónában. Ha negyedéves szinten nézzük, akkor dobogós volt az EU-n belül

– mutatott rá a KDNP frakcióvezetője.

Rétvári Bence, megemlítve az orvosok és a pedagógusok béremelését is, majd felhívta a figyelmet egy ellentmondásra Magyar Péter beszédében:

azt mondja, hiányzik a pénz a költségvetésből, utána meg azt mondja, újabb jóléti intézkedéseket fognak bevezetni.

Az ellenzéki politikus szerint a Tisza nem az embereknek kedvező módon kezdett kormányozni, hanem a multik érdekeinek megfelelően. Rétvári Bence végül közölte, a KDNP legutóbbi petícióját többen töltötték ki, mint ahányan eddig véleményezték a Tisza alaptörvény-módosító javaslatát.

Mindenféle jogállami eljárástól idegen, hogy Magyar Péter mondja meg, kit kell letartóztatni

Gulyás Gergely szerint a miniszterelnök képtelennél képtelenebb számokat mond a hiányról, vélhetően azért, mert ha csak az ígéreteik egy részét is beváltják, növelik a hiányt. A Fidesz frakcióvezetője leszögezte, hogy a korábbi hiánycél megszorító intézkedések nélkül tartható lenne. Kitért arra is, hogy Magyarországon 1990 óta eddig az állam és a miniszterelnök nem volt megrendelője büntetőeljárásoknak. Szerinte az, hogy Magyar Péter parlamentben fejezi ki az iránti igényét, hogy kit kell letartóztatni, kit kell meggyanúsítani, mindenféle jogállami eljárástól idegen.

Ha alkotmányozással ki lehet iktatni politikai ellenfeleket, ha lehet a passzív választójogot szűkíteni, ha a legnagyobb ellenzéki párt elnökét ki lehet zárni a miniszterelnökségből, akkor nincs min meglepődni, hogy úgy gondolják, ezek legitim eszközök

– mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az uniós forrásokat az Orbán-kormány is haza tudta volna hozni, mert az Európai Unió költségvetését egyhangúan kell elfogadni, és ha a következő költségvetésről való szavazás előtt Orbán Viktor bemondja a vétót, akkor úgyis odaadták volna a pénzt.

(MNO)

#Országgyűlés #Magyar Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!