2026. június 30. - Pál
Időjárás ikon 38° 35°
EUR 354.3 :
USD 310.9 :

Komoly nemzetközi következményekkel járhat az alkotmánybírák kényszernyugdíjazása

Ismeretes, hogy Magyar Péter úgy kívánja eltávolítani az Alkotmánybíróság elnökét, hogy “ járulékos veszteségként “ három alkotmánybírót is kényszernyugdíjaz azonnali hatállyal.

A Tűzfalcsoport ezúttal egy jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező ügyvédet kérdezett arról, hogy mi a várható folytatás. Álláspontja szerint hazai és európai szinten is viszonylag gyors következmények lesznek. Feltehetőleg az új kormány nem rendelkezik megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező jogászi csapattal, ellenkező esetben nem bocsátottak volna vitára egy ilyen jogszabály tervezetet. 

Már a hazai jogvédők is jelezték az azonnali kényszernyugdíjazás jogszerűtlenségét, de a New Yorkban székelő Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezet is rámutatott, hogy a tervezet ellentétes az európai unió jogával és erről már az Európai Unió Bírósága egyértelmű döntéseket hozott több tagállam, így Magyarország esetében is. 

A szervezet közleménye utal az uniós bíróság gyakran emlegetett C 286/12.sz. határozatára, amely szerint a bírák, alkotmánybírák nyugdíjszabályai változtathatóak, de csak több éves átmenet biztosításával, ellenkező esetben a jogszabály módosítás kárt okoz és ez megalapozza a kártérítést.

A Tűzfalcsoport ügyvéd szakértője szerint 

a brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az uniós jog nyilvánvaló megsértése miatt és ezt követően lehet kártérítést követelni bírósági úton. 

Ezt az előző kormány 2012-ben nem várta meg, a kényszernyugdíjazott bírákat állásukba visszahelyezte és kártérítés gyanánt mintegy 2.5 milliárdot fizetett ki. Kérdés, hogy Magyar Péter vállalja e a perekkel kapcsolatos politikai kockázatot.

Az ügyvéd szerint az alkotmánybírák menesztésük után nyomban perelhetnek is, hiszen az Európai Unió Bíróságának határozatai a kártérítés jogalapját vitán felül már kimondta, legfeljebb, ha a bíró bizonytalan, a luxemburgi bíróságtól kérhet segítséget annak tisztázása érdekében, hogy ellentétes-e a uniós joggal a magyar rendelkezés.

Arra a kérdésre, hogy milyen összeget állapíthat meg a bíróság, az ügyvéd elmondta, hogy alkotmánybírák esetén a védett mandátum miatt a teljes összegű illetményt és az egyéb juttatásokat kell követelni. Ismeretes,hogy az előző kormány Jóri András biztos esetében a mandátum végéig járó illetményt és egyéb juttatásokat kifizette per nélkül, védve politikai érdekeit, hogy ne legyen nemzetközi “cirkusz” az ügyből, Baka András egykori főbíró a leváltása miatt kiesett három és fél évre kártérítést kapott, de nem a teljes összeget, mivel a Kúria tanácselnökeként tovább hagyták ítélkezni.

Végül az ügyvéd szakértő szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásnak is helye van, 2011-ben a magyar bírák is az emberi jogok megsértése miatt, jogvédő szervezetek és egyéni ügyvédek segítségével megindították az eljárásokat, de tudomása szerint, mivel az előző kormány a bírákat visszahelyezte posztjukra és kártérítést fizetett, az emberi jogi bíróság előtt indított eljárások okafogyottá váltak.

Az ügyvéd szerint az alkotmánybírák elmozdítása után Magyar Péter akkor járna el helyesen, ha nem töltené be nyomban a jogellenesen megüresedett posztokat, mert így kisebb lehetne a mostani tudásunk szerint borítékolható politikai és anyagi kár. 

(Tűzfalcsoport)

#Alkotmánybíróság #jogállamisági eljárás #elmozdítás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!