Nem a Sanyikákon kell csodálkozni. Az mind az, ami. Az ajánlattevőkön van a hangsúly. Azokat kell eltakarítani.
Meg van ez szervezve. Ki van ez találva. „Szakértők” (ócska, bolsevista trükk, Csurka István igazsága ebben is kézzelfogható!) hada melózik rajta.
A munkadarab neve: Bangó Sándor.
Gorcsev Iván – mint tudjuk – poétikusan ifjú kora ellenére elnyerte a fizikai Nobel-díjat. De legyünk pontosak: „Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.”
Így pontos. Aki pedig még Rejtőt sem olvas (olvasott), az végképp nem számít. Szóval Gorcsev Iván elnyerte a fizikai Nobel-díjat.
Vele ellentétben Bangó Sándor poétikusan ifjú kora ellenére eddig tízszer volt büntetve (lopástól rabláson át csoportosan elkövetett garázdaságig terjed a skála), és jelen pillanatban is csak feltételesen van szabadlábon.
Persze ez az a pillanat, amikor sírós szájjal és enyhén, úgy nagyjából 20 fokos szögben félrebillentett fejjel el kell suttogni, miszerint „de hát szegény nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, árva gyerek, sokat bántották, hát ezért...”
Kedvem sincs ehhez a színjátékhoz, ráadásul becstelennek is tartom, leginkább azon nagyon nehéz körülmények között felnőtt árva gyerekekkel szemben, akiket sokat bántottak, és ennek ellenére tisztességes emberek lettek, akár szeneslegényként, akár orvosként.
És ők vannak többen. Nagyságrendileg többen.
Velük szemben lenne tisztességtelen ajnározni a poétikusan ifjú kora ellenére tízszer büntetett, mindenki által elviselhetetlenül erőszakosnak mondott, feltételesen szabadlábon lévő és leginkább férfi prostituáltként „melózó” Bangó Sándort. A „Sanyikát”.
És most az a helyzet, hogy ez a „Sanyika” megcsinálta élete legnagyobb üzletét, és „koronatanúvá” lépett elő. Egy nem létező ügy létező koronatanúja.
Itt lépnek színre a „szakértők” – no meg a gátlástalan, leírhatatlanul aljas és undorító, megrohadt lelkű politikusok és „influenszerek –, akik azon melóznak, hogy feloldják ezt a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást.
A cél világos: tönkre tenni ismert politikusokat, és rajtuk keresztül egész politikai közösségeket. A „szakértők” sora Dobrev Klárán át Arató Gergelyen, Vadai Ágnesen át Juhász Péteren keresztül egészen... Egészen meddig is terjed? Még nem tudjuk pontosan, de majd megtudjuk. A módszer pedig nem új, már régen fel van találva, A „gazdag és vérszívó zsidón” át a „népnyúzó kulákon” keresztül egészen a „pedofideszig” tart.
Ezt építgetik most a nevezettek. De rajtuk kívül ott vannak a háttérben az egyéb „szakértők” is. Azok, akik külsőleg és belsőleg „megcsinálják” a nem létező ügy létező koronatanúját. A Sanyikát.
Érdemes megnézni elsőként a Kontrollban készült interjút Sanyikával.
Egy szánandó, félszeg, meggyötört fiatal néz ránk a képernyőről, gondosan megmunkált külsővel, aki halkan, már-már sírósan és enyhén, úgy nagyjából 20 fokos szögben félrebillentett fejjel mesél – bizony, MESÉL! – az őt ért szörnyűségekről. Mondom, érdemes megnézni a gondosan, szakértők által előkészített koronatanút, de ha nincs kedve hozzá, nézze meg a fotót.

Ha pedig ezt megnézte, akkor érdemes vetni egy pillantást erre a kis felvételre, mert ezen előbukkan a Sanyika valódi énje: Ugye milyen érdekes?
Valahogy eltűnt a gondosan megmunkált külső, a sírós, félszeg hang, valamint az enyhén, úgy nagyjából 20 fokos szögben félrebillentett fej is.
És akkor itt van még csemegének ez a kis szösszenet Sanyikáról, itt már valószínűleg valamelyik tehetségkutatóra készül, ugyanis a zuhanyhíradó tudósítása szerint többek között az is be lett neki ígérve – a sok-sok milliókon kívül! – , hogy majd elindítják valamelyik ilyen trubadúr-versenyen, és ha elindul, bizony majd meg is nyeri.
Sanyika pedig így treníroz:
Guszta mi?
Persze Sanyika nem a saját szerzeményét adja itt elő, hanem egy VINI nevű zenész „művét” (bocs, Ritchie Blackmore, David Gilmour, Roger Waters, Jimmy Page, Robert Plant, bocs Mark Knopfler).
Igen. Ma már mindenkiből lehet zenész és előadóművész. A siker pedig garantált, amennyiben ilyesféle szövegkörnyezetbe helyezed például Orbán Viktort. Sanyika is tudja, mitől döglik a légy. Meg az agy.
Amúgy, csak a tisztánlátás végett:
Sanyika, amióta koronatanú, három különböző fideszes, Zsolt keresztnevű politikust nevezett meg erőszaktevőként. Két országosan ismertet és egy alig ismertet. Úgy képtelenség az egész, ahogy van, bár az alig ismert esetében vannak érdekes szálak, de azok sincsenek semmiféle összefüggésben semmiféle Szőlő utcai erőszaktevéssel, pedofíliával.
Olyan ugyanis nem volt.
Ezért kellett Sanyikából koronatanút gyártani a „szakértők” no és sok-sok pénz segítségével.
Sanyika meg jártában-keltében bemond itt-ott egy-egy nevet. Azután visszakozik, majd a visszakozásból is visszakozik, legvégül pedig majd odakozmál. A „szakértőivel” együtt.
Amúgy tegyük fel a kérdést, legalább magunk között:
vajon ha összecsődítenénk a Sanyika közegéből jó sok további Sanyikát, és felajánlanánk, hogy aki hajlandó arról „vallani”, miszerint a jelenlegi miniszterelnök megerőszakolta őt egy ködös éjszakán, szóval a „vallomásért” cserébe kap 100 milliót vagy akárhány milliót, meg lakást, akadna még egy Sanyika, aki elvállalná?
Akadna.
És nem a Sanyikákon kell csodálkozni. Az mind az, ami.
Az ajánlattevőkön van a hangsúly. Azokat kell eltakarítani.
De előbb-utóbb úgyis minden kiderül.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
