Ezzel párhuzamosan a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, így a hazai politikai erőtér egyre inkább a kétpártrendszer irányába tolódik - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG megrendelésére készített.

Jól mutatja a választói emlékezet utólagos torzítását, hogy a májusi 62 százalék után már a válaszadók 63 százaléka állítja azt, hogy áprilisban a Tisza Pártra voksolt.
Bár a teljes népesség körében a kormánypárt támogatottsága csupán hibahatáron belül, mindössze 1 százalékponttal csökkent, a többi ellenzéki párt pedig összesen 3 százalékpontot veszített, a biztos szavazó pártválasztók körében egyértelműen nőtt a távolság a két fő erő között.
A választási részvételüket biztosra ígérő és határozott pártpreferenciával rendelkező szavazók körében a Tisza előnye a korábbi 70–23 százalékos arányról 73–21 százalékra emelkedett.
A kisebb pártokat tekintve a Mi Hazánk nagyjából stabilan tartja a parlamenti bejutási küszöb körüli eredményét.
Rajtuk kívül már csupán a Demokratikus Koalíció mutat némi életjelet, ami szintén azt a tendenciát erősíti meg, hogy a magyar politikai struktúra határozott léptekkel halad a kétpártrendszer felé.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
