Az Országgyűlés májusi alakuló ülése óta több heves vita is lezajlott a parlamentben, ám a nyilvános közvetítések nem minden bekiabálást rögzítettek. Az országgyűlési naplók szerint a képviselők egymásnak szánt megjegyzései sokszor jóval keményebbek voltak annál, amit a nézők hallhattak.

A jegyzőkönyvekben olyan kifejezések szerepelnek, mint a „bohóc”, a „csicska” vagy a „sötét”, amelyek több politikai csörte során is elhangzottak.
Június 23-án Toroczkai László a pártfinanszírozásról beszélt, és azt állította, hogy a Tisza Párt finanszírozása az Action for Democracyhoz hasonló szervezeteken keresztül történhetett.
Beszédére Magyar Péter az országgyűlési jegyzőkönyv szerint a következő bekiabálással reagált: „Új bohócunk van. Jaj, de nagy az arcod, csicska”
Ugyanezen a napon újabb éles szóváltás alakult ki Toroczkai László és Magyar Péter között.
Magyar Péter arról beszélt, hogy ellenfele szerinte nem rendelkezik olyan szakmai háttérrel, mint egyes üzleti vezetők, majd kijelentette: „Én megnézném önt, amikor a bármelyik említett cég (Shell, Erste) boardülésére bemegy.”
Erre Toroczkai László a jegyzőkönyv szerint így válaszolt:
„Jaj, de nagy az arcod, csicska, kitartottak egész életedben.”
Magyar Péter ezt követően arra kérte, ismételje meg a mondatot, mire Toroczkai már csak annyit mondott: „Te mondtad, hogy bohóc vagyok.”
Június 22-én Magyar Péter azt állította, hogy Pócs János a parlamenti padsorokból videózza őt.
Pócs János ezt tagadta, és egy telefontokot mutatott fel. A jelenet közben Lőrincz Viktória a jegyzőkönyv szerint így reagált: „Ez normális?”
Ugyanezen a napon Pócs János arról beszélt, hogy Magyar Péter gyakran emlegeti a nevét. Felszólalását humoros megjegyzéssel zárta, amelyre Takács Péter egy „Bravó!” felkiáltással reagált.
Magyar Péter viszont a jegyzőkönyv szerint ezt kiáltotta be:
„Hogy egy ember ilyen sötét, az egy dolog, de hogy az egész frakció?”
Június 16-án az uniós forrásokkal kapcsolatos törvényjavaslat vitája során Bóka János azt mondta, hogy a sürgős tárgyalás miatt a magyar emberek nem ismerhetik meg megfelelően a jogszabályt. Erre Magyar Péter több alkalommal is közbeszólt.
A jegyzőkönyv szerint előbb azt mondta:
„Álszent SZDSZ-es! Fent van a honlapon, miről beszélsz? Nem tudsz olvasni?”
Később pedig újra odaszólt: „Hallod, Jani? Tudsz olvasni?”
Június 8-án Magyar Péter Takács Pétert „a valaha volt legrosszabb, leghazugabb, legkivagyibb, egyszóval fideszes egészségügyi államtitkárnak” nevezte. Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint Takács Péter erre nem szóban válaszolt, hanem két kezével szívet formázott, majd puszit dobott Magyar Péter felé.
A két politikus között az elmúlt hetekben több személyeskedő vita is kialakult, amelyek rendre visszatérő elemei voltak a parlamenti üléseknek.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
