Divinyi elődje, Such György 13 év után távozott a posztról, közös megegyezéssel.

Forsthoffer azt írta, 94-en adták le a jelentkezésüket a nyílt pályázatra, a „többkörös kiválasztási folyamatot független HR-specialisták segítették”.
A házelnök azt írta, Divinyi „történész, politológus, közgazdász több, mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik.”
Az ő „feladata lesz többek között a meglévő stabil szakmai alapokra építkező, de a modern kori kihívásoknak egyre inkább megfelelő hivatal vezetése, a munkatársak megbecsülésén alapuló szervezeti kultúra erősítése, a politikai semlegesség, a transzparens működés biztosítása”.
Divinyi július 15-én áll munkába.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
