83 éves korában elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész

Életének 83. évében meghalt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

Szilágyi Tibor színészként és szinkronhangként is emlékezeteset alkotott

Nem motoszkált benne sokáig, hogy színész legyen: eredetileg filmrendezőnek készült, de arra a szakra akkor nem jelentkezhetett. A József Attila Gimnáziumban tanult, ahol egy iskolai színdarabban játszott együtt későbbi pályatársaival, Bálint Andrással és Szombathy Gyulával. A sikerélmény meghatározó volt, ennek hatására kezdett el egy félprofi színjátszó társulatba járni, bár az első próbálkozása a Színház- és Filmművészeti Főiskolán sikertelenül végződött. A következő felvételiig segédmunkásként dolgozott, de a színpad gondolata nem engedte el.

Főiskolásként már olyan vizsgaelőadásokba hívták, amelyek messze megelőzték az évfolyamtársak lehetőségeit is. Egy ilyen előadás után ajánlott neki szerződést a kecskeméti színház igazgatója, így diploma nélkül játszhatta el Petruchiót a Makrancos Katában. Már ekkor kiderült, hogy különös biztonsággal mozog a színpadon, sokszor idősebb, összetettebb szerepeket kapott, mint amit a kora indokolt volna.

Az országos ismertséget az 1966-os Hideg napok hozta meg számára, ahol Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Szirtes Ádám partnereként lépett a filmvászonra. A kritika egyenrangú szereplőkként emelte ki a négy főszereplőt, a film pedig – Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotásával együtt – megnyitotta előtte a magyar film és televízió világát.

Bár Kecskeméten kivételezett helyzetben volt, nem elégedett meg egyetlen társulattal. Veszprémbe szerződött, mert más rendezőkkel is dolgozni akart, majd rövid időn belül a budapesti Thália Színház tagja lett. Később szinte minden jelentős fővárosi színházzal kapcsolatba került, gyakran váltott társulatot, ezért sokan vándorszínészként emlegették. Ezt maga is vállalta: úgy érezte, benne van a változtatás kényszere, mindig többre és újabb kihívásokra vágyott.

Pályája során több alkalommal is szembement a konvenciókkal. A Nemzeti Színház korai ajánlatát például visszautasította, mert nem tudták megmondani, milyen szerepek várnának rá. Később, 1977-ben mégis csatlakozott a társulathoz. Addigra már kialakult az a színészi magatartás, amely egyszerre volt fegyelmezett és kísérletező, és amely egész pályáját végigkísérte.

A színpad mellett a film és a szinkron is fontos terepe lett, jellegzetes orgánuma miatt a rádióban és a szinkronstúdiókban is keresett művész volt. Főiskolás kora óta szinkronizált, hangját többek között Richard Burton, Walter Matthau és Jean Reno is „kölcsönvette”. Később rendezőként is kipróbálta magát, 2003 és 2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója volt, ahol saját bevallása szerint már inkább az alkotás öröme és a közösség építése érdekelte, mint a szereplés.

Élete későbbi szakaszában az írás is egyre fontosabbá vált számára. 65. születésnapjára írta meg az Emlékszilánkok című kötetét, amelyet saját életanyagából épített fel. A kötetet szerkesztő Háy János szerint meglepő őszinteség és közvetlenség jellemezte. Prózát és verseket is írt, számára ez nem szakmai program, hanem belső szükséglet volt. A csendesebb pillanatokban az úszás és a hajózás jelentett számára feloldódást.

Egy olyan színész távozott, aki nem egyetlen szerephez vagy korszakhoz kötődött, hanem folyamatos mozgásban tartotta önmagát: társulatok, műfajok, szerepek és formák között keresve azt, ami mindig újra és újra kihívást jelentett számára.

Ismertebb filmjei, sorozatai és tévéjátékai: Hideg napok, Othello Gyulaházán, Forduljon Psmithhez, Kántor, Osztrigás Mici, Holnap kupaszerda, Nagyvizit, Gyertek el a névnapomra, Kisváros, Üvegtigris

Művészi munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el. Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész címmel, Kiváló Művész címmel és Kossuth-díjjal is kitüntették, amelyek egyaránt tanúsítják a magyar színház- és filmművészetben betöltött kiemelkedő szerepét.