Morgan Raymond elmondta, hogy a 39 éves, Anasztaszija Berezovszka néven azonosított nő egy Németországban élő ukrán állampolgár. Hozzátette azt is, hogy tekintettel a robbanószerkezet bonyolultságára a rendőrség esetleges tettestársak után is nyomoz, valamint keresik a feltételezett megrendelőket.

Jermolajev lakása előtt hétfő este lépett működésbe egy csomagba rejtett pokolgép, a robbanásban az oligarcha, a felesége, valamint a fiuk is megsebesült. Az 58 éves Jermolajev Ukrajnából származik, jelenleg ciprusi állampolgár, 2021 óta pedig Monaco lakosa. Ukrajna 2023 decemberében szankciókkal sújtotta a Krím-félszigeten folytatott üzleti tevékenysége miatt.
Monaco hatóságai emberölési kísérlet, robbanószerkezet közterületen történő, bűncselekmény céljából való elhelyezése, valamint bűnszövetség miatt adtak ki körözést a nő ellen az Interpolon keresztül. A gyanú szerint a robbanás estéjén egy padon várakozott, majd egy bevásárlótáskából elővett robbanószerkezetet helyezett el a célba vett épület bejáratánál. A szerkezetet 20 óra 58 perckor távirányítóval hozta működésbe, amikor a három áldozat – akik egy éttermi vacsoráról gyalog tértek haza – megérkezett a bejárathoz.
A térfigyelő kamerák felvételein először közepes termetű férfiként azonosították, akinek fejét fekete halászsapka takarta, majd alaposabb elemzés révén jutottak a hatóságok arra a következtetése, hogy inkább egy nő látható a felvételeken.
Emellett egy olyan személy vallomása is segítette a nyomozást, aki kapcsolatba került a gyanúsítottal, így a keresés egy olyan nőre összpontosult, aki a robbanást megelőző napokban több felderítő útvonalat is bejárt, és férfinak álcázta magát.
A gyanúsított középhosszú barna hajú nő. Az Interpol által közzétett két fényképen csíkos, rövid ujjú inget visel, amely láthatóvá teszi jobb felkarján lévő tetoválását, amely a körözés szerint feltehetően egy kígyót ábrázol. Az Interpol közlése szerint németül beszél.
A merénylet elkövetése után autón Franciaországba, majd onnan Olaszországon és Svájcon keresztül Németországba menekült. Egy monacói igazságügyi forrás szerint a gyanúsítottat Frankfurtban látták, ottani lakását átkutatták a német rendőrök, de őt nem találták otthon.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
