A Központi Nyomozó Főügyészség pénteki közleménye szerint egy francia rendszámú autó sofőrje fizetés nélkül hagyta el az egyik benzinkutat szerda éjszaka Siófokon, ezért két rendőr intézkedni akart vele szemben.

Az egyenruhások felszólítására azonban nem hallgatott a férfi, sőt, nagy sebességgel menekülni kezdett. Hosszas hajsza vette kezdetét ekkor, Balatonőszöd azonban végállomást jelentett a szökevénynek, innen már nem tudott továbbmenni.
A francia sofőr nem volt hajlandó sem kiszállni a kocsiból, sem igazolni magát. A járőrök kénytelenek voltak a szavak után a tettek mezejére lépni, és kirángatták a külföldit a volán mögül, aki még ezt követően sem tanúsított együttműködést.
Szabadulási kísérletei közben a földre esett, ezután ököllel többször megütötte az egyik egyenruhás arcát, a rendőrök pedig végül csak elektromos sokkoló segítségével tudták megfékezni, majd megbilincselni.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki a francia férfit a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, és elrendelte az őrizetét. Letartóztatásáról pénteken dönt a Kaposvári Járásbíróság.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
