Magyar Péter és a modern férfiasság válsága

A Magyar Péter politikai tevékenységét érintő kritikákban olyannyira gyakran kerülnek elő a kudarcos vagy elégtelen férfiasság toposzai, hogy nem kell a politikai tartalmakkal akár csak időnként találkozó olvasóknak bemutatni ezeket. Az is könnyen észrevehető, hogy e kritikáknak nemmel és korral kapcsolatos összetevői is vannak, hiszen a miniszterelnök jellemét és viselkedését nem a férfiasnak, hanem a nőiesnek tartott, illetve nem a felnőttekre, hanem a gyerekekre (sőt a neveletlen, kezelhetetlen gyerekekre) jellemző vonásokkal írják le. 

Hogy a férfiasság és férfiatlanság ezen kérdései szorosan kapcsolódnak a politikai közbeszéd sokak által kritizált le- vagy továbbromlásával, ami az elmúlt hetek parlamenti közvetítéseiben csúcsosodott ki, szintén szembeötlő. 

A miniszterelnök viselkedésében sokak által hiányolt önuralom, kiegyensúlyozottság és indulatkezelési képesség a modernitással formálódó férfiasságeszmény legfőbb alapjellegzetességei, habár ez sok fiatal számára talán meglepő lehet. 

Ez a férfiasságeszmény a modern polgári társadalom kialakulásával jelent meg, amikor is a piac, a politika és a nyilvánosság új követelményeket támasztott a formálódó polgári réteg férfijai számára. A vezetői alkalmasság legfőbb záloga a sziklaszilárd önuralom és az érzelmi kiegyensúlyozottság lett, amely elutasította a labilis, „hisztérikus” reakciókat a külső támadások ellenében is. 

A belső egyensúly elveszítése, legyen szó egy nyilvános botrányról vagy egy hirtelen dührohamról, a modern férfiasságkép értelmében egyet jelent a fejletlen, férfiatlan állapotba való visszaeséssel. 

A kontrollvesztéshez kapcsolt férfiatlanság jellegzetesen olyan alakokhoz kapcsolódott és kapcsolódik, akiket a polgári modernitás a rendezetlenség, az ösztönösség vagy az alacsonyabb civilizációs fok szimbólumaiként állított szembe önmagával: az alsóbb osztályokkal, a gyarmatosított népekkel vagy a nőkkel és a nőiesnek tekintett viselkedésformákkal. 

Az abszolút filmszínház tényleg abszolút: minden a látszatról, a virtuális valóság megteremtéséről, a kontextusából kiragadott, mémesíthető tartalomgyártásról szól. Mindemellett totális is. Bár a parlamenti vitákat sokan értékelték úgy, hogy a miniszterelnök útszéli kocsmává vagy zárt osztállyá züllesztette a parlamentet, szerintem ez téves hasonlat, a nevezett helyektől ugyanis legalább nem teljesen idegen az őszinteség és személyes jelenlét. 

Ennél rosszabb a helyzet: 

Magyar valójában élő facebookos felületté, annak is a legsötétebb szegleteivé változtatta a parlamentet és a politikai életet. A miniszterelnök az utóbbi hetekben a szadisztikus Facebook-trollkodás élő szereplős változatát vitte színre a Parlamentben, a személyeskedő hergelésre, gúnyolásra, provokálásra, a politikai ellenfél indulatainak felkorbácsolására játszik, hogy utóbbi is veszítse el önuralmát.

Még Magyar kedvenc facebookos reakciógombját is eljátsszák a hűséges frakciótagok. Minthogy a röhögős reakciók a kampány során a politikai ellenfél kigúnyolásának és delegitimálásának fontos eszközévé váltak, ezeket a röhögős reakciógombokat nyilván a tudatos rendezés részeként különösképpen a Magyar Péter körül ülő tiszás képviselők keltik életre, akik az ellenzéki felszólalók szinte minden mondatán gúnyosan röhögnek, méghozzá úgy, hogy az a közvetítésen is jól látható legyen. Ez a közönség (véletlenül sem állampolgárok) zsigeri szintű befolyásolására irányul, akiknek megspórolják az intellektuális munkát és az érzelmek szabályozását. 

Mindezek a jellegzetességek az ekkoriban formálódó férfieszménnyel szemben értelmeződtek: a hiúság, a tetszeni akarás és a csábítás képessége a nőiesség szintén ekkoriban átalakuló értelmezéseihez kapcsolódott, miközben az ideális férfiasságot a visszafogottság, az önuralom és a belső szilárdság mentén kezdték el felfogni. Nem véletlen, hogy a színházzal kapcsolatos negatív toposzok rendkívüli hasonlóságot mutatnak a prostitúcióval kapcsolatos elképzelésekkel: az ember mindkét esetben a látszatból él, saját énjét és érzéseit alárendeli a külső igényeknek, vagyis saját énje válik áruvá. Más szóval: a külső hatás fontosabbá válik a belső értéknél, a mások tekintetének való megfelelés pedig az erkölcsi autonómia elvesztésével kapcsolódik össze.

Habár manapság a színházi színészek kapcsán nem ilyen erőteljesen fogalmaznánk meg ezeket a klasszikus toposzokat, a közösségi médiával kapcsolatban ugyanezeket a kritikákat fogalmazzák meg rengetegen nap mint nap. 

A miniszterelnök abszolút filmszínháza a modern férfiasság és az államférfi totális ellenpontját testesíti meg, és ennek nem az a tétje, hogy egyesek ízlését sérti, hogy Magyar Pétert férfiatlan vagy nőies karakterű politikusként érzékelik, hanem hogy a politikai élet azon jellegzetességeknek a maradványait számolja fel, amelyeken a modern politikai reprezentáció nyugszik.

A teljes véleménycikk az Index oldalán olvasható.